Irodalmi Szemle, 2013
2013/7 - CIGÁNY UTAK - Pekárková Iva: Cseh és szlovák romák Angliában (kispróza, Pénzes Tímea fordítása)
1 V A PEKÁR KOVÁ CIGÁNY UTAK Cseh és szlovák romák Angliában .Angliai tolmácsolásom öt éve alatt egy csomó történetet összegyűjtöttem a csehországi és a szlovákiai újonnan - és kevésbé újonnan - érkezett bevándorlók életéről. Ahogy valahol már említettem, ügyfeleim többsége roma. Némelyikük korántsem beszél jól csehül vagy szlovákul, de akkor is cseh (vagy szlovák) tolmácsot kap. A roma nyelv nem szerepel azon nyelvek jegyzékén, melyekről itt hivatalosan fordítanak. (Arra, hogy mit is jelent pontosan ez az állítás, még valahol kitérek). Mindenesetre eleget tolmácsoltam a romáknak, sőt a roma nyelv néhány frázisa rám is átragadt. Mindegyik - vagy inkább majdnem mindegyik - ügyfélről lehetne írni egy történetet, érkezzen bárhonnan és legyen bármilyen nemzetiségű (vagy bármilyen etnikai hovatartozású, vagy hogyan is mondják ezt helyesen). Azonban főképpen a romák történetei érdekeltek. Az összes elképzelhető figurával összefutok itt - az apró tol- vajlásokat elkövetőktől és szélhámosoktól a szorgalmasan dolgozó családapákon és családanyákon, illetve azokon a jólelkű embereken át, akik mindenkin segíteni igyekeznek, és aztán csak kellemetlenségük származik belőle, egészen azokig az emberekig, akik súlyosan fogyatékos gyermekük miatt költöztek Angliába, akiről elmondásuk szerint Szlovákiában nem volt, aki gondoskodjon. A romák egyetlen kategóriája, amellyel sosem találkoztam, a hajléktalan volt. Míg pár „fehér” cseh és szlovák hajléktalant a leépülés különböző fázisaiban ismerek, romát egyet sem. Úgy tűnik, a romák között olyan jól működik a családi és klánbeli (vagy milyen) összetartás, hogy kevesen végezték az utcán. Legalábbis Angliában ez a helyzet. A tolmácstörténetekben az a nagyszerű, hogy lassan bontakoznak ki. Kétségkívül ritkán fordul elő, hogy valakit csak egyetlenegyszer látok és megismerem az élet- történetét. Az ügyfeleim visszatérők. Egyesekkel fél vagy egy évet töltöttem el azzal, hogy orvosokhoz, hivatalokba, bíróságokra rohangáltunk. Valamikor többet tudok meg az életükről, mint amennyit szeretnék. Néha mesélnek nekem - persze, nem mindig az igazat, de amikor a szóáradatukat sokadszorra, ismételten hallgatom, könnyű kikövetkeztetni, miben mondanak ellent önmaguknak, és kideríteni vagy kitalálni, vajon hol bujkál az igazság. Ez egy kissé a detektívmunkához hasonlatos. Remélem, hogy most senki sem kezd azzal gyanúsítgatni, hogy néhány tucat emberrel való munkakapcsolat alapján arra következtetek, hogy mindent tudok a londoni cseh-szlovák romaközösségről. Tudom, hogy nem tudok. Ez nem statisztikai elemzés, már azért sem, mert az ügyfeleim hadilábon állnak az angollal. A legokosabb, legműveltebb, legrátermettebb és talán - a szó jó értelmében - legenergikusabb újtelepesekkel egyáltalán nem találkozom. Nincs rám szükségük. Mindent elintéznek maguk. 19
