Irodalmi Szemle, 2013
2013/7 - CIGÁNY UTAK - Jónás Tamás: Születésnapodra; Elégia; Szerelmi vallomás (versek)
CIGÁNY UTAK JÓNÁS TAMÁS Születésnapodra (Juhász Gábornak) M a reggel, barátom, úgy keltem, mint a Nap. Méltóság, fájdalom volt a világ, én hallgatag. Kigyomlált emlékek, rendezetlen jövők között ültem az ágy szélén, míg a szoba fénybe öltözött. Félrevert a szívem, falusi, bolond harang. Láttam magam, ami vagyok: elmúló, földi kaland. Gyökereim, ahogy illik, kiásva, se istenem, se hazám. Látom, ha kell, a foltot, az ékszert bárki igazán. Megértek minden vágyat, becsülök minden bajt. Keresek valamit, persze, de érdekem ingyen hajt, mint az orgonabokrok, a rózsák. Jó lenni, nem divat. Rendezgettem magamban mosolyogva kacatjaimat. Emlékek. Tüskék. Nem mind. Az a sok, rövid pillanat, amikor valakivel együtt tudtam jól érezni magamat, plakátok másoknak, azokat ki kellene vetíteni. Vagy merevíteni. Te tudod, hogy mennyire tartok mindentől, ami rácsos, mozdulatlan. Vagy egy. Fotóra, szoborra vágynék? Csak valamit ellobbantani. Elhagytam, látod a rímet. Aput is, Cilit is, Pestet. Nincsen más dolgom: új múltat, verseket festek. És van, amit nem tudok mégsem, eszemmel sem akarom, s ha van olyan tényleg, lélek, az őrzi nagyon-nagyon: barátok. Delfinek, árvák, csapatban verik a tengert. Némelyik néha ugrik, és eléri az egek vizét. Onnan kell néznie végig, hogy úsznak lent szanaszét társai, anyja, apja, szerelmek, bajtársai. Negyvenöt. Negyven. Mi próbáljuk egymást megtartani! ELÉGIA évekig néztük a daliást minden nagy pénteken hitünk még nem volt hozzá csak a tágas értelem vége lesz egyszer ahogy mindennek vége lett éltünk már nem tudom hányán valami életet 12
