Irodalmi Szemle, 2013

2013/6 - VÁROS ÉS EMLÉKEZET - Keserű József: A város és az emlékezet (tanulmány)

az emlékezéshez, hanem vissza is hatnak az emlékezés mechanizmusára, és megerősítik azt a felismerést, hogy az emlékezés aktusa nem függetleníthető a kulturális közvetítő közegek hatásától. Innen nézve pedig a fényképek nem igazolják Isztambul szín- telenségét (mintha csupán az úgynevezett valóság egyszerű illusztrációi lennének), hanem sajátos módon láttatják és értelmezik a várost. „Gyermekkorom Isztambulja olyan volt, mint egy fekete-fehér fénykép, úgy emlékszem rá, mint egy színtelen, félhomályos, szürke vidékre” (49.).

VÁROS ÉS TEST

A séta, ahogy Michel de Certeau mondja, „a városi tapasztalat egy elementáris formája”.5 Nem mintha másutt nem lehetne gyakorolni ezt a tevékenységet; az ember sétálhat egy kertben, egy ligetben, vagy akár egy erdőben is, ezek azonban nem feltétlenül feleltethetők meg a séta ama tapasztalatának, amelyre egy városban teszünk szert. Ezekkel ellentétben a városi séta kulturális jelek sokaságával szembesít bennünket. Könyvében Orhan Pamuk külön fejezetet szentel a feliratoknak, amelyek egyszerre ejtik zavarba és késztetik csodálatra a mindenre fogékony gyermeket, ugyanakkor pedig állandó információforrásként és útjelzőként szolgálnak az olvasni tudó felnőttek számára. A városi séta magába foglalja a jelek elsajátításának és olvasásának gyakorlatát, s ennyiben maga is a jelhasználat sajátos módjaként funkcionál.

5 De Certeau, Michel: A cselekvés művészete (ford. Kovács Krisztina). Café Bábel (59.). 15-26., 16.

VAROS ÉS EMLÉKEZET

Városi sétáink során nemcsak használjuk és olvassuk a jeleket, hanem mi magunk is létrehozzuk őket. Mozdulataink és gesztusaink ugyanúgy olvashatóak lesznek mások számára, mint azok a jelzések, amelyeket ők bocsátanak ki. Szapora lépteink, mélázó tekintetünk, indulatos karlengetésünk akkor is üzenetet hordoz, ha mi erről nem veszünk tudomást, és azoknak is szól, akiket nem ismerünk. Sétálókként részeivé válunk annak a kusza jelhálózatnak, amit városi térnek nevezünk.

Ennek a térnek nemcsak geometriai vonatkozásai vannak - mint amilyen például az utcák párhuzamos volta, meghatározott és megmérhető hossza stb. -, hanem fenomenológiai is. Amikor áthaladunk a város bizonyos részein, bejárjuk és belakjuk a teret, amely immár nem közömbös a számunkra. Nyomokat hagyunk az utca kövén (elhullajtott papír zsebkendőt, eldobott cigarettacsikket) és mások elméjében (gyorsan elmosódó emléknyomokat). Mozgásunk olykor másféleképpen is láthatóvá és olvashatóvá lesz: testünk szabálytalan, néha pedig szabályos jeleket ró a város képzeletbeli térképére; az általunk bejárt útvonal ily módon egy szöveget eredményez. (Ahogyan például Paul Auster New York trilógiájának első részében az önjelölt magánnyomozó által követett Mr. Stillman teste rajzol betűket a térbe, amelyeket aztán a paranoiára hajlamos nyomozó jelentésteli szavakká olvas össze.)

„A gyaloglás hosszú költeménye manipulálja a térbeli szerkezeteket, amelyek, legyenek bármennyire panoptikusak is, se nem idegenek a számára (csak azon belül tud megvalósulni), se nem komfortosak (nem belőlük származtatja identitását). Félhomályt és kétértelműségeket hoz létre. Vo53