Irodalmi Szemle, 2013
2013/6 - VÁROS ÉS EMLÉKEZET - Benkő Krisztián: A hétmérföldes csizma (tanulmány)
4 Calvino, Italo: Láthatatlan város- osok (ford. Karsai Lucia). Budapest, 2012, Európa. 66. (A regény oldalszámait a későbbiekben e kiadás alapján jelzem a főszövegben.) 5 Vö. Szerb Antal: A világirodalom története. Budapest, 1989, Magvető. 450. 6 Vö. Casanova, Giacomo: Casanova Velencéje - Irodalmi útikalauz (ford., szerk. Kovács Ilona). Budapest, 2010, Atlantisz. Az ötvenöt női nevet viselő város lakóinak története akkor válik igazán regényszerűvé, amikor Marco Polo leleplezi titkát, hogy valójában mindegyik leírást ugyanaz a város, Velence ihlette: Egyetlen marad, amelyről soha nem beszélsz. Marco lehajtotta a fejét.- Velence - mondta a kán. Marco mosolygott.- Ugyan mit gondoltál, mi másról beszéltem?”4 Ez a lelepleződő szerzői fogás egyrészt a Calvino számára kedves Adalbert von Chamisso regényalakjának, a német romantika mostohagyermekének, a mindenhol és „mindig idegen”5 Peter Schlemihlnek az ellentétévé teszi Marco Pólót - hiszen ő minden leírt városban (saját) otthon(á)ra talál. Másrészt azt is nyilvánvalóvá teszi, hogy a leírt városok lakói egy és ugyanazon személyek. Az persze továbbra is az olvasói kreativitás függvénye, hogy az eseményeket, a vágyakozások és a már csak emlékezetben őrzött szeretők, az élénk gazdasági élet és a hanyatlás, a folytonosságok és eltűnések gyászának témáit milyen sorrendben rakja egymás mellé, milyen modalitásbeli irányokban tekint a város lakóinak életére: a gyász, a melankólia felé halad-e vagy a vágyakozások tavaszának és a szerelmek kivirágzásának elérkezése kelt benne nagyobb várakozást. A Velence ihlette (irodalmi) asszociációk között éppúgy mozgósíthatóak a karneváli forgatagban hódító Casanova kalandjai6, akár a víz felett, rothadó cölöpökön lebegő város mint a gyász helyszíne olyan klasszikus elbeszélésekben, amilyen Henry James A galamb szárnyai vagy Thomas Mann Halál Velencében című műve: „Egy reggelen léptem be Ipaziába, magnólialiget tükröződött a kék lagúnák vizében, mentem a bokrok között abban a biztos tudatban, hogy szép és fiatal nőket fogok fürdőzés közben meglepni: a víz mélyén azonban rákok harapdálták a nyakukra kötözött kötéllel és algáktól megzöldült hajjal heverő öngyilkos nők szemeit” (36.). 44