Irodalmi Szemle, 2013
2013/6 - VÁROS ÉS EMLÉKEZET - Tóth László: Gyorsfénykép a pozsonyi magyar színjátszás történetéhez (tanulmány)
VÁROS ÉS EMLÉKEZET rülhetetlen szerepe ellenére is - e tekintetben bizonyos mértékig kivételnek számít. Ismeretes ugyanis, hogy a még a XIX. században is többségében német ajkú, német kultúrájú városban a magyar nyelvű színjátszás - a diéta-járt Csokonai Vitéz Mihály játékszínünk korabeli helyzete fölötti búsongását idézve - sokáig nem, s akkor is csak nehezen tudott lábra kapni. A pozsonyi német színjátszás kezdetei tudvalévőén egészen a XV. század első feléig nyúlnak vissza, s volt idő, amikor Pozsony az egész német nyelvterület játékszíni fejlődésének egyik jelentős bázisa volt; 1755-ben például az egyetemes színházművészet nagy alakja, maga Gotthold Ephraim Lessing is járt a városban, s miután Bölcs Náthánja 1783-ban Berlinben megbukott, Pozsonyban vitték színre azt, de itt került sor az első német nyelvű Othello- és Lear király-bemutatókra is, megelőzve ezzel a nagy német színpadokat. De - egészen a XIX-XX. század fordulójáig nem ritkák a más nemzetiségű - főleg olasz és francia - színjátszók sem Pozsonyban. Amikor a dráma és a színjátszás az iskolai oktatásnak, nevelőmunkának is részévé válik, egyre több példát találunk a város oktatási intézményeiben - eleinte latin, illetve német nyelven - az iskoladrámákra, iskolai színjátékokra is. A XVII. századból viszont már magyar nyelvű előadásról is van adatunk: Forgách Ádám gróf, országbíró, érsekújvári generális pozsonyi palotájában 1677-ben került sor magyar nyelvű műkedvelői előadásra, melyben például az ifjú Bercsényi Miklós, a későbbi kuruc generális is fellépett. Ám a magyar színjátszás a biztató jelek ellenére - ismeretes például Felvinczi György 1696-os magyar színházszervezési kísérlete Kolozsvárott - még sokáig, egészen a XIX. század elejéig nem tudott polgárjogot nyerni Magyarországon, Pozsonyban pedig szinte a század közepéig, második feléig nem talált megfelelő számú és műveltségű patrónusokra és közönségre (még az olyan mű- és színházpártoló magyar főurak is, mint amilyen Csáky György vagy Erdődy János gróf volt, elsősorban a német színházra költötték a pénzüket). Annak ellenére, hogy egészen 1848-ig Pozsony lényegében az ország második legfontosabb városa volt, lévén hogy itt 32
