Irodalmi Szemle, 2013
2013/6 - VÁROS ÉS EMLÉKEZET - Václav Kinga: Kulturális kontinuitás és az európai városok (tanulmány)
VÁROS ÉS EMLÉKEZET VÁCLAV KINGA KULTURÁLIS KONTINUITÁS ÉS AZ EURÓPAI VÁROSOK A város az emberi településformák legmagasabb szerveződési szintjének számít, amelynek alapvető jellegzetessége, hogy leginkább egyetlen faj igényeit hivatott szolgálni: az emberét. A város a házak és telkek, középületek és közterületek térbeli együtteseként az emberek és közösségeik életének, a kultúrának, a civilizációnak, az ember által létrehozott értékeknek a koncentrált megjelenési formája. Építészeti megközelítésben a város a természeti és az épített környezet, valamint a benne zajló emberi élet állandóan változó szintézise. Az urbanisztika mint műfaj pedig „minden olyan leíró, elemző vagy normatív irányultságú tudományos és tervezői, építési, igazgatási, szervezési vagy/és fenntartási jellegű elméleti és gyakorlati tevékenység gyűjtőneve, ami az emberi környezet, mindenekelőtt a települések létrejöttével, működtetésével, fejlesztésével és alakításával komplex módon foglalkozik.”1 Ilyenformán egy olyan interdiszciplináris kategóriáról beszélhetünk, amelynek alakulása és értékelése sok esetben túlmutat az építészeti kritériumokon, és a műszaki tudományok, a természettudományok, gazdaságtudományok és társadalomtudományok közös szakterületeként értelmezhető. 1 Meggyesi Tamás: Városépítészeti alaktan. Budapest, 2009, TERC. 312. A VÁROSTERVEZÉS ÉS ÉPÍTÉSZET MINT TÁRSADALMI MŰFAJ Az urbanizáció jellegzetes szakaszainak feltérképezésekor ismertté vált, hogy a gazdaság és a társadalom változása befolyásolja a települések fejlődését, így áttételesen az építészetét is, és sok esetben magyaráza21
