Irodalmi Szemle, 2013
2013/6 - VÁROS ÉS EMLÉKEZET - Gyáni Gábor: A város és az imaginárius történelem (tanulmány)
20 Sinkó Katalin: A továbbélő historizmus. A Millenniumi emlékmű mint szimbolikus társadalmi akciók színtere. In Zádor Anna (szerk.): i. m. 277-293. 21 Vö. Gyáni Gábor: A reprezentatív város - a reprezentált város. Továbbá: Somlyódi Nóra: Eltérő térbeliségek. Benkő Imre és Féner Tamás Budapest-albumai. Végül: Gelencsér Gábor: A film városa, a város filmje. In N. Kovács Tímea- Böhm Gábor - Mester Tibor (szerk.): Terek és szövegek. Újabb perspektívák a városkutatásban. Budapest, 2005, Kijárat Kiadó, 229-263. 22 Nagy Endre: Egy város regénye. Budapest, 1999, Palatínus. A munka elsőként napilapban, 1936 és 1937 folyamán látott napvilágot- folytatásokban. 23 Egy váradi úrilány. Benda Gyuláné Imrik Margit emlékezései. Budapest, 2006, Nora. Az emlékező-szerző 95 éves korában, 1985-ben mondta magnóra visz- szaemlékezéseit. lenniumnak), ahol a szóban forgó múltbeli esemény ténylegesen megtörtént (volna), hanem ott (is), ahol a várostervezői önkény jónak látja (vagyis a budapesti Hősök terén). S nem is csupán a kőbe és bronzba öntött emlékjel (a millenniumi szoborcsoport) kezeskedik a szakralizált hely történelmiesítéséért, hanem az általa rendszeresen oda vonzott emlékezési szertartás rítusa szintúgy. Ezek az eredetileg „ártatlan” helyek a kultikus használatukat biztosító (mintegy előíró) kvá- zi-vallási világi rítusok révén tesznek (tehetnek) szert idővel különleges jelentőségre, mivel nemzeti monumentumok helyéül szolgálva óhatatlanul nemzeti-történelmi kontextusba kerülnek. Ide helyezik át idővel (vagy azon nyomban) a nemzeti önreprezentáció és a nemzeti-országos kihatású véleménynyilvánítás első számú színterét, és az itt tartott emlékező szertartás automatikusan közösségi (univerzális) szintre emelkedik, nem utolsósorban a hozzá szorosan tapadó - jóllehet imaginárius - történelmi dimenziónak is köszönhetően.20 A város kulturális emlékezeti toposszá válásáról kell még röviden szólnunk. Hosszan lehetne értekezni ennek kapcsán a város vizuális reprezentációjának mint emlékezeti gesztusnak az egyes megnyilatkozásairól,21 ez alkalommal egyedül csak az irodalmi fikcionalizálás esetére térünk ki. Miként válhat a város történelmi emlékké az elbeszélő számára és mennyire köti meg a kezét a helyről első kézből szerzett egyéni tapasztalata, ami saját elbeszélését a tárgyszerűség, a hitelesség látszatával ruházza fel. Nagyvárad 1918 előtti emlékét önti elbeszélő formába az a szöveg, melynek szerzője íróember;22 a másik vizsgálandó dokumentum egy köznapi emlékezőt szólaltat meg Várad kapcsán .23 Mindkét narratívában közös vonás, hogy úgy lesz a szerzők kezén a város puszta történelmi emlékké, hogy az ott korábban eltöltött életük, amiről beszámolnak, végérvényesen a múlt ködébe vész; ráadásul Nagyvárad jó ideje egy másik ország, Románia része. Mindaz tehát, amire emlékeznek, nem csupán a személyes, hanem a történelmi idő 18
