Irodalmi Szemle, 2013

2013/6 - VÁROS ÉS EMLÉKEZET - Körösi Zoltán: Tavasz (próza)

kor minden ugyanolyannak látszik, mint amilyen volt és amilyen marad, fel se merül a változás lehetősége, és éppen ez a jó, a házunkban lakott például az a kutyás ember, aki két pitbullal járt sétálni a téren, egy barnával és egy világossal, vagy kiballagott az ebeivel a Duna-partra, terepszínű nadrágban, terepszínű dzsekiben és terepszínű sapkában ment, mint aki azonnali bevetésre készül, eredetileg éjjeliőr volt a soroksári úti fegyvergyárban, de egész életében tűzoltó szeretett volna lenni, az ember az egyetlen élőlény, amely mindig más akar lenni, mint ami, a kutyás embert például nem is érdekelte más, csak a tüzek oltása, folytonos várakozásban és izgalomban élt, minden második hétvégén önkéntes tűzoltócsapattagként gyakorolt, otthon a nagy ruhásszekrény mellett készenlétben tartotta a nadrággal egybeszerkesztett gumicsizmát, hogy vész esetén azonnal beleugorhasson, a gyomrát elégető lassú tüzet mégse fékezhette meg, a két kutyát azelőtt altatták el, hogy utoljára bekerült a kórházba, a kutyás ember nem akarta, hogy mást is szeressenek, nem akarta, hogy másnak is engedelmeskedjenek, a másik kérése az volt, hogy a temetésén úgy búcsúztassák majd el, mint egy igazi tűzoltót, minek a búcsúról beszélni, tiltakozott a felesége, de a kutyás ember csak rázta a fejét, megint csak tervezgetett és várakozott, úgy éljek, hogy mindjárt meghalok, mondta, és visszafeküdt a párnájára és meghalt, a felesége pedig teljesítette a kívánságát, egy igazi tűzoltóautó érkezett szirénázva és villogva a temető kapujához, sőt, bement egészen a sírig is, csakhogy a gyásznép nem tudta mire vélni ezt, hiába voltak közöttük az önkéntes tűzoltók is, riadtan szaladtak szerteszét, a legrosszabbul a kutyás ember öccse járt, aki a tolongásban megbotlott egy sírkőben, és úgy esett hátra, hogy megütötte a könyökét, nagyobb baj volt, hogy eltörött egy bordája, amely ráadásul megszúrta a tüdejét, kihívták hozzá a mentőket, így amikor a tűzoltóautó kikanyarodott a temetőkapun, éppen összeütközött a szirénázó mentőautóval, mint a buborékok, úgy pattantak szét a szirénák, és a mentőknek a rohamkocsiban a kutyás ember öccse mellett helyet kellett adniuk egy igazi tűzoltónak is, aki a karambolnál beütötte a fejét, és az egyik mentőápolónak, aki a lábát sértette meg, ha összeadjuk a sérüléseiket, éppen egy teljesen sebesült embert alkottak volna, a kutyás ember öccsének aztán napokig feküdnie kellett és egy nagy zacskót fújdogált, hogy felgyógyuljon, egész heteket töltött ezzel a nejlonnal, hogy megerősítse a tüdejét, miközben a házban lakók lassan bátorságra kaptak, leszoktak arról, hogy kilessenek a lifthez, mielőtt a folyosóra merészkednének, mert rájöttek, hogy nem laknak már velük a kutyás ember kutyái, amelyektől titokban mindenki félt, s aki miatt addig senki nem mert megállni beszélgetni a gangon.

Kár, mondta Marczinka úr, hogy ezt a nagy békét éppen a kutyás ember nem láthatta már, hiszen bizonyosan szép gondolatai lettek volna a segítségről és az összetartozásról, egy önkéntes tűzoltó nem létezhet másként, nem mintha ezt ő megbeszélte volna vele, egyszer ugyan próbát tett, még amikor a kutyák ügyében becsengetett hozzájuk, hogy tolmácsolja a lakóközösség véleményét, a kutyás ember nyitott ajtót, terepszínű rövidnadrágban és terepszínű atlétatrikóban, de nem engedte be Marczinka urat, mert, mint mondta, a fiúk odabent nincsenek pórázon, és nem ajánlja senkinek, hogy csak úgy bemenjen, jobbak ezek minden riasztónál, csöndesek, de nagyon pontosak, erről