Irodalmi Szemle, 2013
2013/6 - VÁROS ÉS EMLÉKEZET - Körösi Zoltán: Tavasz (próza)
Tavasz z után, hogy az 1799. évben a Duna árvize elsöpörte az addig itt álló vályogházakat és szőlőskerteket, a városunk lakói fából, földből és ragadós trágyából építettek a régi meder peremére gátat, kár, hogy az semmit nem érhetett az 1838-as, nagy, jeges ár ellen, akkor a több mint ötszáz házból kevesebb, mint húsz maradt állva, mindenesetre a második nagy víz után a pestiek újabb gátat építettek és feltöltötték a legalacsonyabban fekvő részeket, hát így, mondhatni, jeges árból, idehordott földből és trágyából kelt ki ez a környék, s ezért hívják most is Gát utcának itt a közelünkben a Gát utcát, kétsaroknyira a terünktől. És az még csak lehet véletlen, hogy József Attila is éppen ide született, a lazaristák két évvel korábban épült Szent Péter-templomával szemközti ház földszintjére, az viszont már aligha, hogy tizennégy lakásban lakott a környékünkön, például a Ferenc téren, a velünk szemközti házban is, a cselédlépcső tetején, a padlásfeljáró mellett nyíló szoba-konyhában, bárki felgyalogolhat, bekopoghat, hogy vajon ki nyit ajtót. Azt a házat nem oly rég szép citromsárgára vakolták, a vele szemközti szuterénben működik a város egyik legjobb hentesboltja, Vadhúsok és felvágottak, legalábbis az odajáró asszonyok szerint, miközben róluk meg azt beszélik, hogy csakis azért sietnek le olyan örömmel abba a félhomályos boltba, mert elandalod- nak attól, ahogy a bajuszos hentes fogdossa a tőkehúsokat, rácsapja a széttárt ujjú kezét a combokra és bordákra, aztán végigsimítja őket, és ettől a mozdulattól, a cuppanástól csend támad a várakozó asszonyok között, aztán meg kicsi sóhajtások kelnek, mintha szél fújna be a kézírásos cédulákkal teleragasztgatott ajtón, pedig nem is befelé szökik a levegő, hanem egy piros kerekes ventillátor lapátolja ki az utcára a húsok páráját, egyenesen a túloldalra, a zöldre festett ajtajú biobolt egészséges magvakkal és teafüvekkel díszített kirakatára, ahol egy hófedte hegycsúcs képe mutatja, milyen békés és boldog sors vár azokra, akik nem esznek húsokat. A József Attiláék melletti második házat viszont most újítják fel, eddig négyemeletes, csúf, szürke épület volt, de ki tudja, mi lesz belőle, előbb csak lyukat bontottak a gerincen, majd leszedték a tetejét, hogy az odaföntről leskelődők belelássanak a családok életébe, kutathassák, éjszaka úgy al- szanak-e az emberek, hogy a fejük van a legmesszebb egymástól, vagy fogják egymás kezét, mint a vándorúton járó gyerekek, és a homlokukat vajon összeértetik, vagy a hátukat és a feneküket mutatják egymásnak. A munkások lehúzkodták a cserepeket és kiemelték az ablakokat, mert már tavasz volt és sütött a nap, és különben is, mindenki azt mondta, hogy a tavasz után a tavasz folytatása következik, legalábbis, ha létezik megbízható rend a napok egymásutánjában, langyos, sárga fény csörgött a sárga sisakos tetőfedőkre, akik a kéménycsövekbe kapaszkodva járkáltak odafent, nagy önbizalommal szedegették a támasztékot a saját talpuk alól, igaz, a derekukat kötél rögzítette, úgy lépegettek a ferde földön, mintha úszók volnának, akik a lábukat nyújtogatva tanulják a mozdulatokat a bóják között, mi lesz, ha majd elrúgják magukat a földtől. Az ablakunkból éppen a fák csúcsa fölött lehetett látni őket, hallatszott a kopácsolásuk, előbb
