Irodalmi Szemle, 2013

2013/5 - Varga Imre: Reggelnapló 4. (próza)

Apám mondogatta: a pénz maradjon A ruhák alatt ott a százasok, de az ebédhez vásárolt két korsó sörre inkább kölcsönkérnek. (Bár a hatvanas évek második felében ez már nemigen érvényes. A pénz akkorra már nem volt annyira értékes.) Anyám szerint takarékoskodni mindig kell, hogy legyen nagyobb bevásárlások esetére, temetésre vagy zsebpénzre az unokáknak. Kölcsönkérni, hitelbe vásárolni szégyen. Szüleim nem voltak gazdagok, igaz, nem is nyomorogtak. Falusi viszonylatú kényelemben éltek. Apám számára a föld volt a legnagyobb érték. Cserélgette, szaporítgatta a szántót, erdőrészt, kaszálót, egészen a szövetkezetesítésig. S akkor egyszerre elvettek tőle mindent.

Bár a házunkat rosszul szigetelték, volt padló, a tisztaszobában, az elsőházban parketta, lett fürdőszoba, később központi fűtés is. (Hogy aztán mindvégig vegyes tüzelésű kályhával fűtsenek télen. Apám halála után anyám így bajlódott magányosan, egyedül. Egyre keservesebben megdolgozva fűtéssel, főzéssel.)

Ha pénzem volna rá, felújítanám a beomlott pincémet, kicserélném a szobám korhadó hajópadlóját, napkollektorokat szereltetnék fel, szigeteltetném a házat, polcokat, szekrényeket csináltatnék, hosszabb időre külföldre utaznék (India, Japán), semmit sem tennék hetekig, esővízgyűjtő rendszert építtetnék, kerti szerszámaimat megújítanám, vennék komposztáló ládát, sőt az egész házat újjáépíttetném - meditációs szoba is tervezve van, és persze egészében természetes energiával működtetném. Nappal, széllel, esővízzel.

Félő, hogy évekig az lenne az életem helyett. Ahhoz még több pénz kéne, hogy a tervektől az átépítésig pár hónap alatt megcsináltassak mindent, amíg én becsomagolt könyveimmel, írótollaimmal, számítógépemmel a közelben meghúzódom. De hát nem vagyok patikus, politikus, sem vállalkozó. Maradnak a tervek, ábrándjaim. S tudom: időről időre történik majd változás: pincefelújítás, padlócsere, később a többi.

Az anyagi-szellemi bőséghez nekem is lehet hozzáférésem. Hogyne, hisz benne élek. Bár egyelőre a telefonszámlákat is a vastartalékból fizetgetem.

Könyvmegjelenési kívánság is van. Lenne, De hát ezt majd az idő. Meg én, a jó sors segedelmével.

Ruhát, ki tudja, milyen rég vettem már. Lányom anyja ajándékozgat olykor használt ingeket, pulóvereket. Egy cipő is kéne nyárra; nyüvöm a régi lábtyűimet. Az öt éve betervezett átmeneti kabát is meglesz majd egyszer.

Nyolcévnyi tapasztalatommal akár szerkesztőségben is eldolgozgatnék, de hát nem kellek sehol. Nem keres senki. Ki emlékszik még rám?

Lányomék hazatértek a Börzsönyből, de készülnek is vissza.

S hívnak engem újra.

67