Irodalmi Szemle, 2013

2013/5 - Pénzes Tímea: Bujdosás (novella)

próbálok a hibákból, hogyan vegyem fel a harcot az elmúlással. Ahogy egyre magasabbra érek, úgy halmozódik fel a meleg a kabátom alatt. A karomra fektetem a kabátomat, mint hervatag liliomot. Még néhány lépés, és a karomon hever a sálam, majd a pulóverem. Fonnyadó hajnalka és gerbera. Ma új szálláshelyen húzódom meg. Az ablakból nézem, megremeg-e olykor a tócsák teste. Borzolja-e felszínüket a szél.

Gyakran változtatom a tartózkodási helyem. Mindenütt lenne mit felfedeznem, de a félelem a négy fal között tart. Nincs ismerős pék vagy gyümölcsárus, nem köszönnek a szomszédok. Gubbasztok a négy fal között, pedig a városban lenne a helyem. De fel kell készülnöm. Azért jöttem, hogy beszéljek. Párbeszédet folytassak az elmúlással. Gyakorolnom kell a szövegem, hogy fel ne süljek. Jól meg kell fontolnom a szavaim.

Gondolataimat előre lejegyeztem. Ezért fontos a kezem, amit gyerekkoromban főként rajzolásra használtam. Lejegyzem, amit gondolok. Egyetlen érvről sem feledkezhetek meg. Felkészültnek kell lennem. Itt az alkalom, hogy szembeszálljak vele. Serényen tanulom a szavaimat, hogy összefüggően beszéljek.

Éjjel zivatar lesz, de addigra túl leszek a kötelező programon. Csak remélni tudom, hogy meggyőzöm és megmenekülünk. A csodálatra való képességünket kell kihangsúlyoznom.

Beburkolózom a puha takaróba és olvasom a szavaim. Miről mit gondolok. A dombok zölden hullámoznak. Veszélyesen zöld a tavasz.

Kevés az olyan gyerekkori barátság, ami kitart egészen a felnőttkorig. A közös emlékeitekre gondolok. Azzal, akit elkapott a halál, és akinek elvesztése annyira megrendített. Tudom, mennyi emlék köt össze titeket, és mennyi minden várt volna még rátok. Az ablakpárkányon legördül egy vízcsepp.

Hosszú hónapok óta tervezted a találkozást, de már sosem találkoztok. Folyton ott bujkált a hiány a tervezett és elmaradt találkozások árnyékában, de az igazi hiány csak most jelent meg. A koporsóval, a rózsacsokrokkal, a lapátokkal.

Az utóbbi időben barátod falat épített maga köré, amit nagyon nehéz, vagy talán lehetetlen lett volna áttörni. A mindennapi találkozásokon keresztül átélhető személyes tapasztalatokra már nem volt szüksége. Talán feleslegesnek tartotta a testközelséget. Ki tudja, mennyit mutatott meg magából és a szenvedéseiből. Hallom a szavaidat: nagy erőbe telt, hogy elrejtse a szenvedését. Mintha felülről nézett volna már jó ideje a világra. Mint aki átlát rajta, és kicsinyesnek találja.

Az ablakhoz ülök, hogy lássam, hol is vagyok éppen. Kilépek a balkonra, hogy jobban részemmé váljon a táj. A felhők morcosán vonulnak át felettem. Foltokat rajzolnának, ha lenne fény.

A hegy magába fordul, begörcsöl fájdalmában. A mélybe tódul a sok olvadt hó. Talán árvíz lesz, és köveket is magával sodor, óriási sziklákat és törmeléket. A hegy nem tud többé felegyenesedni.