Irodalmi Szemle, 2013

2013/4 - Haklik Norbert: Az író, a regényhős és a Titkos Krónikás (tanulmány)

16 Azt, hogy a Titkos Krónikás, időtlen, örök létező lévén születésen és halálon is felül áll, bravúrosan fejezi ki Kabdebó akkor, amikor arról ír, hogy Dé halálának pillanatában a Duna egyik alsóbb szakaszán megfogan kisunokája, Bia és Gyúró közös gyermeke. A szerző ugyanis azzal is utal az egyidejűségre, hogy mindkét szöveghelyen ugyanazt a passzust variálja: „A Titkos Krónikás, aki molekulárisán és szellemileg is följegyzi a dolgokat, de az eredményt j obbára a Duna víztükrére írja, elmondta, hogy... UGYANENNEK AZ ÓRÁNAK UGYANEBBEN A PERCÉBEN ÚJ ÉLET FOGANT A NAGYMAROSI ERDŐBEN” (809.), illetve néhány oldallal később: „A Titkos Krónikás, aki molekulárisán és szellemileg is följegyzi a dolgokat, de az eredményt jobbára a Duna víztükrére írja, elmondta, hogy: UGYANENNEK AZ ÓRÁNAK UGYANEBBEN A PERCÉBEN KIHUNYT EGY ÉLET EGY POZSONY ALATT KIKÖTÖTT HAJÓBAN” (811.).

városi házukban ül az ablak mellett, hímzés a kezében, kibámul az ablakon” (339.). A Titkos Krónikás számára elég, ha csak rápillant valamelyik szereplő kézfejére, és máris képes felidézni a regényhős egész élettörténetét - a Garabonciás, Szendrő Gáspár esetében például így: „Ha ezek a kezek beszélni tudnának, vélekedett a Titkos Krónikás, ki olykor a görög istenek, olykor a színpadi súgó szerepét is betöltötte, máskor méh alakjában szívta az akácnedűt, avagy átlényegült abba a hatalmas diófába, melynek legmerészebb lombja bebólogatott a tornácra. Ha szólni tudnának, akkor: betört lovak gyeplőiről, a kormánylapát forgatásáról, csillagvizsgáló állványok összeszerkesztéséről és női hajlatok simogatá- sáról nyilatkozhatnának” (448.).

A regényszereplők személyes élményeken alapuló tudása, valamint a Titkos Krónikás rendelkezésére álló ismeretanyag tehát úgy viszonyulnak egymáshoz, mint rész az egészhez: „Míg a Titkos Krónikás bölcs és utólagos bioszférikus mosollyal, melynek csak visszfényét látjuk - oly jól, oly meggyőző logikával elrendezi, helyreteszi a múltat, ami kaotikus és többnyire kibogozhatatlan jelenként van jelen, addig az író, ki lépésről lépésre, sorról sorra halad - irigyelvén a tablóját egyszerre láttató festőt -, kénytelen-kelletlen földobja a lehetőség alternatíváit, remélvén, hogy a mimikrizett valóság választása hitelesnek is hat, nemcsak annak bizonyul. (Amit írunk, ábrázolunk, nem több, mint egy összecsavart újság látcsövén át vizsgált babatenyérnyi élet.)” (261.) A könyv zárófejezetében pedig eképpen ír Kabdebó: a Duna-táj Titkos Krónikásaihoz „a bajai Kabdebó Béla és Tinusz Ernő, a pesti Bajai Ernő és Wohl László is csatlakozott” (812.). A Danubius Danubia írója tehát azt sugallja, az egyén élmény- és ismeretanyaga az élet elmúltával a Titkos Krónikást gazdagítja, tudása tehát a Duna-vidék minden jelenkori és múltbéli lakójának tudásából adódik össze.16 Ha úgy tetszik, a Titkos Krónikás elbeszélését a Duna-táj lehetséges narratíváinak összessége alkotja.

Ennek köszönhetően a Titkos Krónikás a politikai- történelmi-nemzetiségi kérdésekben elfogulatlan, elvégre történelmi folyamataiban, valamint szinkrón változatosságában is egységként látja és ismeri - tehát egy,