Irodalmi Szemle, 2013

2013/4 - Haklik Norbert: Az író, a regényhős és a Titkos Krónikás (tanulmány)

a korok és nemzeti narratívák felett álló perspektívából szemléli - a teljes Duna-tájat: „A bükkfakeresztbe rejtező Titkos Krónikás tanonc mindezt megelégedéssel nyugtázta. Számára (és a Jóisten számára) egyaránt kedvesek voltak a Duna-táj bármely vallásának hívei (horribile dictu: az agnosztikusok is), bármely államának lakói, bármilyen nyelven, nyelvjárásban karattyoló békái, hegedölő tücskei. Úgy sejtette, hogy az emberek nem az égi igazságot, hanem a földi igazukat keresik, és nem hősök akarnak lenni, hanem túlélők. A Titkos Krónikások emlékezete, a tájegység-molekula nosztalgiája, vissza kellett, hogy gondoljon a Pax Romana-ig, hogy a kényszerű egyetértést és a tessék-lássék harmóniát egy korszak életstílusának hihesse. Azóta viszály, apály, árapály, áradás, esőzés, zivatarok, mennydörgések, vérengzések, megalkuvások uralták az ittlakók többségének életét, holott példát vehettek volna a napsugárról, mely pártatlanul sütött minden pógárra a Schwarzwald dombjaitól idáig, az Orsóvá hegyre épült Szent Anna zárda templomának öklömnyi aranygombjáig” (776.). Kabdebó a Tanú a regényben, regényeimben című tanulmányában szintén hangsúlyozza a Titkos Krónikás pártatlanságát, aki „nem a szerző, nem Kabdebó Tamás az ő meglátásaival és előítéleteivel, mint egyes kritikusok gondolják, hanem egy párlat, egy összegezési kísérlet, mely minden oldalról elfogadható kell, hogy legyen.” Avagy, a Hármasság a Danubius Danubiáhtm idevágó passzusát idézve: „Pártatlan ő, a helyi és múltbanéző történelemben is. Számára a bajorok, az osztrákok, a románok és a többi dunamenti népek éppoly kedvesek, mint a magyarok. Ő nem dönt a határok igazságossága vagy igazságtalansága fölött sem. Abban pártos csak, hogy nem szereti a gyárak fenolját, a dízel hajók fáradt olaját és a Dunatájat átborzasztó gátakat.”

A nyolcszáz-egynéhány oldalas regénytrilógia, a Danubius Danubia valójában önmaga alkotja a Titkos Krónikás definícióját. Ha mégis olyan szövegrészt kellene keresnünk, amely a lehető legrövidebben összegzi eme egyszeri és megismételhetetlen, mert csakis ebben az egyetlen műben működ(tet)hető narrátor mibenlétét, akkor a következő passzus kínálná a legkézenfekvőbb választást: „...arra a kérdésre igyekszünk feleletet