Irodalmi Szemle, 2013
2013/4 - ROBERTO BOLAÑO - Dömötör Andrea: Realizmuson innen és túl (portré)
ROBERTO BOLANO a chilei közéletben való szerepvállalási kísérleteiben is. Jelen volt Pinochet hatalom- átvételekor, ám a vesztes oldalon, Allende mellett. Terrorizmus vádjával letartóztatták, nyolc napot töltött börtönben. Szabadulása után visszatért Mexikóba, és teljesen az irodalomnak szentelte az életét. Bejárta egész Latin-Amerikát, majd Európába utazott, végül Barcelona közelében telepedett le. Nagy és sokrétű életművet hozott létre, szinte minden műfajban alkotott: írt verseket, novellákat, regényeket, de kritikákat és esszéket is. A fiatal költőből érett prózaíró lett, bár egészen sosem hagyta el a költészetet, sokszor regényeibe is belecsempészett egy-egy verset, versrészletet. Bár a XX. század második felében élt és alkotott, nem tartozott szorosan az akkori irodalmat meghatározó boomhoz. Nem követte a népszerű irányzatokat, sem korának előbb említett „ikonjait”. Más utat keresett, és talált is. Persze, nem arról van szó, hogy teljesen elutasította volna a hagyományokat. Bolaűónak is voltak példaképei, de inkább a boom előtti időkből. A műfaji sokféleség, az intellektualitás és a műveltség elsődlegessége mindenképpen Borges öröksége. Bolafio, sok más kortársához hasonlóan csodálta és tisztelte az argentin legendát, egy interjúban így nyilatkozott róla: „Borges era un humorista, tál vez el mejor que hemos tenido, sobre todo cuando se juntába con Bioy, aparte de ser un gran poeta y el más grande cuentista y un gran ensayista. En fin, probablemente el mejor escritor en lengua espafiola desde Quevedo.”(Borges egy humorista volt, talán az eddigi legjobb, különösen Bioyjal együtt, ezenkívül nagy költő, a legnagyobb novellista és nagy eszszéista. Összegezve, valószínűleg a legjobb \ | spanyol nyelvű író Quevedo óta.)2 Irodalmi pályáját a költészettel kezdte, és ehhez az avantgárd éveihez nyúlt visz- sza inspirációért. A latin-amerikai avantgárdnak három fő irányzata volt. Egyik a Vicente Huidobro által létrehozott creacionismo, melynek lényege a fantázia és a szavak által való teremtés. A másik irányzat, az ultraísmo Borges nevéhez kötődik. Ennek hitvallása szerint a költészet lényege a metafora. Az ultraisták a költői nyelv fölösleges elemektől való megtisztítását tekintették céljuknak. A fiatal Bolaűóra azonban a harmadik irányzat, a mexikói estridentismo gyakorolta a legnagyobb hatást. Az estridente szó jelentése rikoltó, metsző. Ez a költészet az európai futuriz- musból építkezik: harsány, sokszor egyenesen provokatív. Az estridentisták szemlélete ösztönző volt a harc- és tettvágytól égő Bolaüo számára, ugyanakkor egészen őket sem követte, hanem saját irányzatot hozott létre. 1975-ben Mexikóban néhány fiatal költőtársával megalapították az infrarrealismót. Ez magyarra leginkább úgy fordítható: „realizmuson innen”. Kiáltványuk3 szerint költészetük témája és forrása a hétköznapi lét. A valóságot akarja ábrázolni, de nem objektív valójában, hanem a képzeleten, a szubjektumon átszűrve. Szerintük a művészet magában az emberben, a pillanatban, a spontaneitásban játszódik le. Nem tervezett, nem követ szabályokat. Célja a kiáltvány szavaival: „Ideje felszínre 2 Swinburn, Dániel: Catorce preguntas a Bolaňo, El Mercurio, 2003. http://www.letras.s5.com/bolano010403.htni 3 Lásd az infrarrealismó hivatalos oldala: http:// www.infrarrealismo.com/ 31