Irodalmi Szemle, 2013
2013/3 - Polgár Anikó: Börtönök, szobák, függönyök (Sofi Oksanen két regényéről)
gatni, mintha az ember rózsa- és liliomszirmokkal töltött párnára hajtaná a fejét. Hangját csak a kardamom illatához lehet hasonlítani. Meg a fahéjéhoz” (11-12.). A Kormi hangjába (is) szerelmes főhős képtelen ennek a hasonlíthatatlan hangnak a helyét átvenni. A használt fehérneműkkel történő üzletelések idején kialakult munkabeosztás egy kitalált lény metonimikus részeiként ötvözi őket eggyé: „De isteni a hangja. S nekem isteni a testem. És együtt vagyunk az isteni Susana Belledujour, aki a nevét Bunuel-filmekből kapta, a bugyiját meg a H&M-ből” (30.). Kormi betegségének egyre erősebb elhatalmasodása viszont nem Kormi hangját teszi tönkre, hanem az ő leépülését nyomon követő, az öngyilkosságban is segédkező társáét: „A hangom kong, mintha egy üres házból szólna, és én nem abban az üres házban vagyok, hanem valahol messze onnét” (177.); „A saját hangom is csúnyának hangzott. Hiányzott belőle a fahéj és a kardamom meg a feketerigó éneke. Hiányzott belőle a cseresznyés szavak édessége és a vörös összes árnyalata. Hiányoztak belőle a színek. Nem akartam ilyennek hallani a hangomat. Jobb volt csendben maradni” (185.). A főhős olyannyira azonosul metoni- mikusan saját testével, hogy a hang, a bőr elváltozásait tartja a pusztulás legfontosabb jeleinek. Testi meghatározottságának legszembetűnőbb jegye a testápolás kiemelt fontossága, valamint a testnek mint kenyérkereseti lehetőségnek a kezelése. Az emellett megbúvó lelki problémákat elnyomják a nyugtatok, antidepresszánsok, az alkohol, a cigaretta és a kábítószer. Mivel a főhős a visszaemlékezésekben leírt történések idején is valamely szer hatása alatt állt, valósnak és igaznak feltüntetett vallomásról nem lehet szó, miközben éppen ez az elbizonytalanítás teszi ezt a látszólag monotematikus, egy bezárt világról hírt adó könyvet végtelenül nyitottá. „Valami ilyesmi történt újból? Valami, amire nem emlékeztem pontosan? És mégis, a bensőmben egész világosan tudtam, hogy képtelen lettem volna bármi ilyesmit tenni. Vagy mégsem?” (192.) - kérdezi a saját esetleges bűnrészességét boncolgató főhős, s közben egy lelki nyomozással, egy bizonyítékok nélküli, mégis valósnak tűnő eredménnyel záruló krimit is végigizgulhatunk. A regényt az állandónak és kibékít- hetetlennek tűnő dichotómiák (férfi-nő, leszbikus-hetero, pánikbeteg-egészséges, kint-bent) is szabályozzák. Az emberek különféle kategóriákba rendeződnek, s Helsinki városnegyedei is egy-egy embertípust képviselnek (Kaisaniemi és Kallio a melegbárok, leszbikus bulik helyszíneként a jól szituált családok lakhelyeként ismert Eirával kerül ellentétbe, 56.). A fordító feladatát, melyet a sok korhoz és helyhez kötött aktuális utalás erősen megnehezített, remekül teljesítette. A helyi vonatkozások miatt azonban nem ártott volna, ha a fordító megjegyzeteli a magyar szövegbe átkerült finn utalásokat, dalrészleteket (pl. „sata salamaa iskee tulta”, 56.), hiszen jelenlétük nem véletlen, ahogy a minden bizonnyal sokkal több olvasó által megértett (ugyanakkor a szerzői lábjegyzetekben fordításban is közölt) angol dalszövegek sem puszta háttérzeneként szolgálnak, hanem a lírai alaphangot adják meg a szereplők kedélyállapotának jellemzéséhez. (Sofi Oksanen: Baby Jane, fordította: Bába Laura, Budapest, 2012, Scolar, 196 oldal, 3250 Ft)
