Irodalmi Szemle, 2013

2013/3 - Polgár Anikó: Börtönök, szobák, függönyök (Sofi Oksanen két regényéről)

kai mintegy a barátnője után indul, vagyis a történet, szinte körkörösen, újra folytatódik. A narrátor helyzete (ha nem is bűnösség, mindenesetre valamiféle bűnrészesség okán érzett lelkiismeret-furdalás, a meghalt szerelmét idéző nosztalgikus ábrándozás) indokolja az érzelmesebb részek és önelemző reflexiók váltakozását. A mesélő hangjának, nyelvének lendülete van: valóban olyan érezhető erő ez, mint az utolsó mondat költői zárlatában említett hideg szél ereje, mely „a nikotintól elsárgult régi fényképen” fúj, s melyet a befogadók (a fénykép nézői) saját bőrükön éreznek. Maga a szél nemcsak érzelmi viharok előjele, hanem közvetítő is a börtön zártsága és a kirekesztett külvilág között. Nem véletlen, hogy Kormi utólag börtönként értelmezett lakásának ablaka (ahogy ezt már a regény első oldalán megtudjuk) évszaktól függetlenül mindig nyitva állt, „még ha télen beesett is a hó az ablakon” (9.). A kintről a szobába beeső hó vagy a befújó szél a bezártság elleni merénylet, az intimitás megzavarása, olyan, mint egy váratlan vendég vagy betolakodó érkezése. Ezért látta a vitatkozást követő késelés után a ház közös erkélyére menekülő főszereplő a mentők kiérkezése vagy a szobát betöltő vér helyett csupán azt, hogy „a fekete függöny a jól ismert módon repdesett” (122.), hiszen ebben a szél által kívülről okozott mozdulatban benne van az ügyek ilyenkor szokásos intézésnek rutinja, a mentősök nyilván a lehető legszakszerűbben végzett munkájának könnyedsége, s egyben a külvilág lendületes behatolása is Kormi meglehetősen elbariká- dozott magánszférájába. A szél természetes könnyedségével, ugyanakkor erőszakos lendületével jár-kel a két világ között Bossa is, Kormi régebbi barátnője, akinek kulcsa van a lakáshoz, aki Kormi bankszámláját is kezeli, aki úgy állt be „Kormi kiszolgálójának és bevásárlószatyrának” (113.), hogy látszólagos önzetlensége mögött sértődöttség és a mellőzöttség miatti bosszúvágy lapul.

A szél csak egy kiragadott elem a regény átgondolt rendszerbe illeszkedő motívumai közül: ezeknek felfejtéséhez érdemes akár egymás után többször is elolvasni ezt a remekül megszerkesztett és tudatosan komponált, első olvasásra mégis az ellenőrizhetetlenül csapongó érzelmek spontán kiáradásának tűnő művet. Fontos szerepet kapnak a hangok, a színek, s az ezekből felépülő zenei és filmes intertextusok is. A szereplők mintha bábok lennének, akik mintha csak a hallgatott zenék és nézett filmek által megadott minta szerint tudnának mozogni; hangulatukat a fejezetek élére illesztett és a szöveg folyásába itt-ott beiktatott dalszövegek és foszlányaik határozzák meg. Az egyik ilyen minta Lucy Jordan, Kormi utolsó napjainak egyetlen zenei élménye, Marianne Faithfull The Ballad of Lucy Jordan című dala alapján („Az utóbbi időben nemigen hallgattam mást. Csak a Lucy Jordánt”, 176.), a másik a címbe is kiemelt Baby Jane, a Mi történt Baby Jane-nel? című film hőse („Bossa kedvence, nem az enyém”, 148.), melyben a betegség, ápolás, a nők közti rivalizálás, a rettegés és gyanakvás kérdései ugyanúgy kulcsszerepet kapnak, mint Oksanen regényében.

A hang nemcsak gépiesen, mindig újra felállítható hátteret biztosít, hanem az emberből magából is valami lényegeset fejez ki. Kormi legfőbb csábereje is a hangjában volt, a hang nemcsak színeket, hanem ízeket, illatokat, tapintható érzeteket is tartalmazott, egy komplex, több érzékszervvel történő világbefogadásra csábítva hallgatóit: „Mintha az a hang sűrű kakaót inna és mandulát enne”; „Olyan volt hall