Irodalmi Szemle, 2013

2013/3 - Nagy Csilla: Provincializmus, dilettantizmus vs. regionális kánon (hozzászólás Németh Zoltán írásához)

6 Lásd Fonod Zoltán (főszerk.): A cseh/szlovákiai magyar irodalom lexikona 1918-2004 [online]. Po­zsony, 2004, Madách-Posonium. Antológiák 1945-1989 és Antoló­giák 1989 után címszavak. http://mek.niif.hU/05200/05244/0 5244.pdf magyar irodalom rendkívül izgalmas, termékeny kö­zeg; sok jelentős szlovákiai magyar szerző van, jelentős részük intenzív kapcsolatban áll olyan lapokkal, mint a 2000, az Alföld, a Bárka, az ÉS, a Holmi, a Híd, a Jelen­kor, a Korunk, a Műút, az Új Forrás, a Tiszatáj stb.; tag­jai írótársaságoknak és szerkesztőségeknek; díjazottjai a Nemzeti Kulturális Alapnak vagy más fórumoknak. Nem feltételezem, hogy az antológia szerkesztői szakmailag felkészületlenek lennének, és nem tudnák, hogy a regionális irodalom csak akkor nem válik pro­vinciálissá, ha nem egyetlen centrumként értelmezi ma­gát. Azt sem gondolom, hogy nem tudják, miért lenne fontos alaposabban utánajárni a szerzők munkásságá­nak. Nyilvánvaló, hogy a kötelező szerkesztési munka- folyamatokkal is tisztában vannak, ti. hogy egy szöveg hitelességét, pontosságát a szerzővel kell egyeztetni (hi­szen a másodközlések legnagyobb veszélye, hogy az első közlés elírásait, elütéseit megőrzik). A 2012-es antológia esetében mégis el lettek követve ezek a hibák, amire más magyarázat nincs, minthogy a szerkesztők és a kiadó, az írószövetség nincs tisztában a felelősségével, azzal, hogy elsődleges feladata az értékőrzés és az önreprezen­táció: a szlovákiai magyar irodalom hagyományainak, pluralitásának, dinamizmusának a lehető leghitelesebb, legmagasabb színvonalú bemutatása, a szerzők lehető legjobb képviselete. Egy ilyen antológia megjelenése, megjelenésének módja már csak azért sem lehet mellé­kes, mert a szlovákiai magyar irodalmi hagyományban az antológia gyakran a generációs érvényesülés, az új irodalmi megszólalások terepe és közege (pl. az Egysze­mű éjszaka, a Fekete szél vagy a Próbaút című antológiák színvonalához és irodalomtörténeti jelentőségéhez nem fér kétség6). A megfelelő önreprezentációhoz tehát az első lépés egy olyan antológia létrehozása lenne, amely egyfajta presztízst jelent a szerzőnek; a szövegeket pedig nem semleges módon szemlézve, hanem bizonyos sajá­tosságokat hangsúlyozva, olyan rendben közli (pl. logi­kai, tematikus, műfaji, életkori csoportosítással), hogy azok erősítsék egymást, diskurzusba lépjenek egymás­sal, hogy a pluralitás ne mint véletlenszerűség, hanem mint erény tudjon megjelenni.

Next

/
Thumbnails
Contents