Irodalmi Szemle, 2013

2013/3 - N. Tóth Anikó: A művészet mint társadalmi lelkiismeret (interjú Németh Ilonával)

években nekem több út vezetett kifelé. Ebből arra lehet következtetni, hogy Magyar- ország jobban benne van a művészeti élet vérkeringésében, vagy jobban benne volt, hiszen ami most van, arról kevés tudható, a mostani folyamatok ugyanis később fognak lecsapódni. A cseh művészeti élet viszont eléggé zárkózott. Nagyon érdekes tendenciák vannak, nehéz általánosítani. Szerintem a szlovák elég nyitott, elég sok művész utazik ide-oda, meg ide is jönnek. A szlovák éppen a fölfedezés állapotában van, mert a 90-es évek kezdeti lelkesedése, majd annak lelohadása után a szlovák művészeti élet mintha magára talált volna. Soha nem gondoltuk magunkról, hogy mi vagyunk a világ közepe, nem is vagyunk, de éppen ezért vagyunk nyitottabbak olyanoknál, akik azt gondolják, hogy ők a világ közepe. A csehek is, a magyarok is ezt gondolták, a szlovákok a legkevésbé, és ez hosszabb távon ad valamiféle szabad kapacitást más dolgok összekötésére. Voltak időszakok, amikor a magyar képzőművészet kifejezetten jó volt, külföldről is így látszott, ezért vezetett onnan több út külföldre. Én a magyar nemzeti reprezentációban nem veszek részt, soha nem képviseltem Magyarországot sehol sem, néhány apróbb kiállításomtól eltekintve. Ennek ellenére Magyarországon jutottam be komolyabb gyűjteménybe. A szlovák képzőművészetet tehát nyitottabbnak és kisebbnek látom. A cseh művészetnek volt a 90-es években egy hatalmas felfutása, akárcsak a két ország különválása előtt és után is, aztán eléggé magába fordult. Tavaly voltam előadni Prágában az egyetemen. Közben két-három nap alatt megnéztem az összes kiállítást, és teljesen meglepődtem, mert mindegyik kiállítás cseh volt. Ebből persze nem lehet általánosítani, de utána figyeltem,

és valóban van egy ilyen tendencia. Az helyes, hogy a sajátjaiknak adnak teret, az viszont nem helyes, hogy nem konfrontálják őket mással. Sok nagy reménység eltűnt.

□ Kinek a munkáira figyelsz?- A kortársaim közül elég sok mindenkire figyelek. Figyelek például azokra, akikkel együtt kezdtem, figyelem, mit csinálnak, hol tartanak, de az idősebbekre is. Vannak olyan művészek, akiknek mindig elmegyek a kiállításaira, mert érdekel, hogy egy adott pillanatban mit gondolnak arról, mi zajlik a világban. A szlovákiaiak közül feltétlenül figyelek például Jana Želibskára, akinek éppen most van kiállítása a Szlovák Nemzeti Galériában, és szerintem fantasztikusan jó képzőművész, vagy figyelek Roman Ondákra, aki minden idők egyik legsikeresebb szlovák képzőművésze, vagy Denisa Lehockára, aki valamennyivel fiatalabb, mint én, vagy a Lucia Tkáčová-Anetta Mona Chisa párosra, akiket kiválónak tartok. A szlovákiai magyarok közül figyelem, mit csinál Bartusz György, Rónai Péter vagy a legújabb generációból Cséfalvay András. És másokat is persze. Én olyanfajta képzőművész vagyok, akit érdekel, mit csinálnak a többiek, érdekelnek a nemzetközi kiállítások meg az itteniek is.

□ Hajlandó vagy utazni is egy-egy kiállításért?- Persze. Ha van olyan kiállítás, amit nem hagyhatok ki, biztosan elmegyek. Most például megnéztem a Bukta Imrét, vagy Lakner Antalnak van kiállítása a Ludwig Múzeumban, azt biztosan meg fogom nézni. Vagy figyelem és nagyon szeretem Kispál Szabolcsot, aki Erdélyből települt át Magyarországra 20 évvel ezelőtt. De fontosak a külföldiek is. Bécsbe is átmegyek. 2012-ben

53