Irodalmi Szemle, 2013

2013/3 - N. Tóth Anikó: A művészet mint társadalmi lelkiismeret (interjú Németh Ilonával)

□ Kivel vagy nagyon gyümölcsöző vagy meghatározó kapcsolatban?- A 90-es években Katarína Rusnákovával Zsolnán sokat dolgoztunk együtt, ott volt az egyik legprogresszívebb galéria. A másik ilyen személy Hushegyi Gábor, aki nem kurátor, hanem esztéta, kritikus, elméleti ember, viszont művészeti, kulturális kérdésekről vele nagyon sokat beszélgettünk, meg hát a rólam szóló könyveket is ő írta, és nem felkérésre, hanem magától foglalkozott ezekkel a kérdésekkel.

□ Kikéred a véleményét? Megfogadod a tanácsát? Változtatsz is akár?- Mindenképpen kontrollszerepet játszik. Nem biztos, hogy megfogadom minden tanácsát, de föltétlenül elgondolkodom rajtuk. Sokszor bebizonyította, hogy igaza van. Attól függ, mennyire vagyok meggyőződve arról, amit csinálni akarok. Magyar- országon meg ott van például Tatai Erzsébet, akinél volt két kiállításom is a Bartók 32 Galériában, és mindig követi a munkáimat. Most megjelent Magyarországon egy Contemporary című könyv, mely úgy van aposztrofálva, mint az évezred legjobb műveit felsorakoztató album (12 év telt el az évezredből...). Tatai a Király utcai táblákat választotta ki más munkákkal együtt ebbe az albumba. Tatai kontroll is, baráti kapcsolat is. Vagy ilyen András Edit, akivel most is közösen dolgozunk egy könyvön, ő az összeállító szerkesztője. A zsolnai oszloptervet például elmondtam Gábornak is, Editnek is mint „kontrollcsoportnak”. Tehát vannak emberek, akikkel folyamatosan konzultálunk.

□ Amióta beléptél a képzőművészeti térbe, állandóan jelen vagy, nemcsak szlovákiai magyar vonalon, hanem a szlovák képzőművészek is, a csehek is jól ismernek. Ezt hogyan érted el? Nyilván a jó munkákon kívül másra is szükség van, például szerencsére?- Biztos, hogy van benne szerencse is. Talán a mi kis országainkban könnyebb kifelé nyitni, bár az is lehet, hogy kevésbé könnyű. Velem ez úgy alakult, hogy itt dolgoztam először Szlovákiában, utána néhány művészettörténész és kurátor által kezdtem Magyarországon kiállítani, de csak 1992-ben, vagyis hat évvel a főiskola befejezése után. A cseh-szlovák kapcsolatok mindig jól működtek, nekem van is egy csehszlovák identitásom a múltból.

□ Egy otthonosság-tapasztalatod?- Igen, egy otthonosságérzetem a csehszlovák kultúrában a magyaron kívül. Nem tudom idegennek tekinteni. Mindig meglepődöm, mert a cseh kultúra szlovákiai magyarként mégiscsak távolabb áll tőlem, mint mondjuk egy szlováktól. Ennek ellenére a mai szlovákiai főiskolás generáció a cseheket különálló entitásnak tartja. Emellett persze megvan a magyar identitásom, és ebből adódnak olyan nyitások, amelyek akár közép-európai kontextus felé, vagy még kijjebb vezetnek, a különböző összefoglaló kiállítások vagy egyéb személyes kapcsolatok, egyéni meghívások kapcsán. Van persze egy határ, ami a művészeti élet sajátosságaiból fakad. Nagyon sok összetevője van annak, hogy az ember meddig jut el, a kör meddig tágul.

□ Mennyiben hasonlóak vagy eltérőek ezek a művészeti közegek? Melyiket érzed inspirálóbbnak?- Nem tudom, külön lehet-e egyáltalán választani. Személyes tapasztalatom alapján Magyarországon keresztül az elmúlt