Irodalmi Szemle, 2013

2013/3 - N. Tóth Anikó: A művészet mint társadalmi lelkiismeret (interjú Németh Ilonával)

□ A 90-es évek elején aztán áttértél az installációra. Miért váltottál?- Egyik napról a másikra történt, de nem elhatározás volt, hanem a Cyprián Majerník Galériában kiállítottam egy 70 festményből álló sorozatot, ahova bevittem tárgyakat meg videót is, mert már azt is csináltam, és ezután hagytam abba a festészetet.

□ A multimedialitás vagy intermedialitás lett a legfontosabb közeged.- Igen, azért kezdtem ezzel foglalkozni, hogy minden érzékre ható élményt nyújtsak a befogadónak. Számomra kevés az, hogy valamit csupán látunk, fontosabb, hogy használjuk a mozgásunkat, az időbeliséget, a tapintást, az élmény másfajta átélését. De például az installációk mellett az utóbbi időben több olyan videofilmét készítettem, ami inkább dokumentumfilm. Ezek megint passzív befogadást igényelnek: állok és olvasom, állok és nézem vagy hallgatom.

□ Mennyire volt szokatlan ez a műfaj?- A 80-as évek végén, a 90-es évek elején a szlovák művészetben is történtek változások, tehát nem klasszikus anyagokból készült objektek jelentek meg a Soros Alapítvány körül, illetve Ada Guttléber Krnáénak a kurátorsága alatt is volt egy-egy bemutató Pozsonyban. Magyarországon például Bukta Imre, a nagyon fiatalon meghalt Samu Géza vagy Magdaléna Abakanowicz kiállításain már lehetett ilyesmit látni. Arról sokkal kevesebb információm volt, hogy mi történik Nyugat-Európában, de azt, ami a környéken zajlott, Pesten, Pozsonyban, Prágában, Brünnben, megnéztük, és biztos hatott, hogy elmentem ilyen irányba. Egyszerűen természetessé vált, hogy ilyeneket csinálok.

□ Engem hallatlanul érdekel, hogy mi történik ötlet és kivitelezés között. Az installáció jóval bonyolultabban születik meg,

47