Irodalmi Szemle, 2013
2013/3 - N. Tóth Anikó: A művészet mint társadalmi lelkiismeret (interjú Németh Ilonával)
□ Mégiscsak arra foglak szelíden rávenni, hogy visszanézz. Pályád elején gyerekkönyvek illusztrálásával is foglalkoztál. Emlékezetes kísérleteid voltak a szöveg elrendezésével, a képek formájával a Simkó Tibor- vagy a Weöres-gyerekverskötetben; az illusztráció nem pusztán kiegészítette vagy díszítette a szövegeket, hanem kép és szöveg egyenrangú viszonyban voltak egymással. Erre az időszakra hogyan emlékszel?- Képzőművészettel kezdtem foglalkozni elejétől fogva, csak miután textil szakra akartam jelentkezni valamilyen rejtélyes szerelem folytán, ami a textilhez vonzott... □ Ez megszűnt egyébként?- Meg. Teljesen. Főleg, hogy nem anyaghoz kötődöm, hanem inkább tartalomhoz. Igazából a budapesti Képzőművészeti Főiskolára készültem, de külföldiként nem mehettem oda, ezért jelentkeztem az Ipar- művészetire. Textil helyett átiratkoztam grafikára, s aztán jött a tipográfia. Semmi vonzalmam nem volt hozzá, annak ellenére, hogy az Új Szóba meg a Vasárnapi Új Szó kultúra rovatába Szigeti Lacinak köszönhetően már gimnazista koromban bekerültek grafikáim. Aztán a főiskola alatt Laci és Kocsis Aranka kért fel gyermekillusztrációk készítésére. A Nőben volt egy madarakat ismertető sorozat, s ott kezdtem olyan oldalakat csinálni, ahol rajz és szöveg egységet képez. Aztán ebből adódtak a mesekönyvek. Tehát volt egy kényszerpálya, ami a szakot illeti, ahol tanultam, aztán megszerettem a tipográfiát és az illusztrációt, s akkor teljesen abba is hagytam a képzőművészetet öt évre. Az Iparművészeti nagyon igényes iskola volt, főleg, hogy semmilyen előképzettségem nem volt. □ Aztán jöttek a tankönyvek.- Igen, a mesekönyvek kapcsán kaptam fölkéréseket. Akkor vezették be az alapítványi pénzből támogatott Skabela-Bóna szlováknyelv-tanítási módszert, ennek a sorozattankönyveit csináltam meg, közben egy-két borítót a Tankönyvkiadónak. Aztán megszerettem a könyvillusztrációt, főleg a gyerekkönyveket. □ Simkó Tibor egyébként nyitott volt erre a másfajta tipográfusi szemléletre?- Teljesen. Szorosan együttműködtünk, megbeszéltünk minden oldalt. Neki nagyon tetszett, kifejezetten támogatta. A másik említett könyv pedig azért fontos, mert én Weöres Sándor-verseken nőttem fel, ráadásul már volt egy gyerekem, a másodikkal pedig éppen terhes voltam. A főiskola befejezése után tehát eltelt egy-két év, majd visszatértem ahhoz, amit eredetileg szerettem volna. □ Ekkor jött a festészeti korszak?- Igen, aztán két év után kezdtem installációkkal foglalkozni. Volt mellette még a Stúdió Érté, a performansz-fesztiválok, és egyre jobban kiszorult az illusztráció. Nem lehetett annyi mindennel egyszerre foglalkozni. A 90-es években még csináltam kulturális kiadványokhoz, képzőművészeti katalógusokhoz tipográfiát, vagy mondjuk 89-ben grafikusa voltam a Független Magyar Kezdeményezésnek, még kampányfilmeket is csináltam, sőt arculattervezéssel is foglalkoztam, az FMK emblémáját is én terveztem. Ezenkívül Svájcban is voltam mint grafikus. Két évig a Madách Kiadóban is dolgoztam. Hét-nyolc évig foglalkoztam tehát tipográfiával, mellette gyerekkönyv-illusztrációval. Aztán először a tipográfiát hagytam abba, mert amióta
