Irodalmi Szemle, 2013

2013/3 - Csobánka Zsuzsa: Advent (próza)

hogy itt maradok az Ipoly partján. A szabadság felszabadító, ezt akkor, ott értette meg: dönthet úgy, mégsem kíváncsi Berdan lire, sem arra, amit a férfi mutatni akar neki. A folyóra bízhatja magát az idők végezetéig, és nem kell megtudnia, mit rejt a tó. De rádöbbent, hogy kíváncsi, és egyáltalán nem a másikra, hanem arra a térre, amit közösen teremtenek majd maguk köré, és saját magára abban a térben, ami a férfi számára olyan kedves.

A tó körüli utcák kihaltak voltak, szinte belehasított a csöndbe a zaj, ahogy nyílt, csapódott a két ajtó. A férfi cigarettát vett elő, Lulu a fejére húzta a sapkát, mert fázni kezdett. A parkoló melletti házban mégis lakhattak, egy kutya dühösen ugatni kezdett, ahogy elindultak a víz felé. Lulu a cigaretta fűszeres ízére koncentrált, felettük a felhők kitakarták a Holdat és a fényt. Az éjfél utáni első órában kitágul az idő; hallotta, ahogy a házban lassan és nehézkesen fordul meg egy test. Látta felemelkedni az ágyról, a mellette fekvő másik test ezzel egy időben billent lefelé, úgy mozdultak, mint egy libikóka emelőkarjai egy tengely mentén. Az egyik az ég, a másik a föld felé, de Lulu mindebből csak annyit érzékelt, nincs fönt vagy lent, nincs felfelé vagy lefelé, a billenésben csak a tengely érzékelhető, a többi teljesen viszonylagos. És a szájában a cigaretta füstje, az orrába mélyen beivódó füstös illat valahol kitüremkedik, és a kilégzéssel aztán egy része újra kitölti a rendelkezésre álló űrt.

Ekkor nyitotta ki Berdan II a hátsó ajtókat, hogy kivegye a két kerékpárt. Ahogy Lulu a nyeregre ült, enyhe szorongás vett rajta erőt, mert a tóról csak annyit tudott, hatalmas, egyáltalán, képtelenség, hogy akkor most ők ketten körbebiciklizik a vizet, és a napfelkeltében érnek majd vissza az autóhoz. Képtelenség. Ki tudja, fogja-e bírni. De akkor már fogta a kormányt. Elindulni az úton bizsergető izgalommal töltötte el, a házak körüli roppanó hangok, a fahasáb, a zománcos lavór a fészerben, odébb a sínek, amelyek mellett végig kellett menniük. A férfi hónapok óta nem ült biciklire, egy balesetben megsérült a válla, most sem szólt, de a fájdalom, ami az izomszakadásból eredt, ott volt az éjszakában. Berdan II a testét, Lulu a lelkét feledhette el a sínek mellett. A falu végén elfogytak a lámpák, a felhők pedig még jó ideig kitakarták a Holdat. Lulu választhatott: szétrágja-e a félelem, hogy miféle állatok ugranak elé a vaksötétben, vagy a kérges út miféle rögöket gurít majd elé, hogy eltorlaszolja, de aztán úgy döntött, nem fél. A szemével az utat figyelte, a bicikli néma volt, legalábbis elnyomta a jobbján nyújtózkodó sás hangja. Berdan II mögötte gurult, Lulunak fogalma sem volt arról, jó ritmusban teker-e, de elengedte ezt is, elfogadta, ő most ennyit bír, ha nem esik jól a férfinak, választhat másik csapást. Ekkor nyílt meg felette az ég. A Hold elől elhúzódtak a felhők, szélesre tárt ablak lett az égbolt, a Tejútig elláthatott volna, ha felnéz, de Lulu most a sásra figyelt és a földre, ahogy mindkettő szeretné magához rántani.

Nem akart ő már semmit. Sem a földtől, sem a sástól, a fűzfa ága is úgy csapta meg az arcát, mintha kedvesen paskolná a bőrt. Csak a földút volt és a mozgás, illetve valahol távol az a tekerő férfi mögötte, akiről annyit tudott, mellette a billenések a tengely létezé32