Irodalmi Szemle, 2013

2013/3 - Csobánka Zsuzsa: Advent (próza)

sére emlékeztetik. Voltak simább szakaszok é mindegyik szín és forma csak addig ijesztette, amíg el nem hitte, ő most itt jelen van, és ebben a jelenvalóságban nem érheti baj. Megértette, ő teremti maga alá az emelkedőket és a lejtőket, övé a fűzfa szétnyíló lombja is. A Hold akkorra már kivilágosította az eget, és Lulu Binder magában dúdolni kezdett. Érezte Berdan lit, éppen úgy, ahogy az életet szokta, mikor mélyen megéli annak minden napját. Tudta, hogy a férfi itt van, de azt is, hogy most a fájdalomé; minden huppanáskor belenyilall a csontjába és a húsába egy láthatatlan kés. Berdan II mélyeket lélegzett, hangosan fújta ki, aztán Lulu hallotta távolról és még távolabbról a szarvas is, valami történt. Berdan II izmai bemelegedtek, mozgás közben a csontjaiba hasító fájdalmat lassan elfelejtette, és a sás karnyújtásaiban inkább mosoly volt, mint gúnyos hízelkedés, hogy akkor most megszüntethető a fájdalom. Odébb a tó körül vörösen izzott az ég alja, Lulu pedig ujjongva felkiáltott, ez nem lehet a hajnal, decemberben ilyenkor még nincs megérkezés, tehát akkor ez csoda. Az Isten ekkor a környező faluból visszatámolygott a földek fölé, és a tóra pillantva dörmögött valamit.

Berdan II Lulu arca felé fordult, de ez már a tó szemközti partján volt. Az orr és az arc lankái és völgyei eggyé váltak a tó körüli térrel, meleg szellő lökdöste vissza őket arról a senkiföldjéről, miközben a Hold körül szivárványos lett a sötétség. A férfi és Lulu egyedül gurultak a sínek mellett, de abban az érintésben a másik ember mégis úgy lett közel, hogy megtapasztalhatták mindketten, van közelség. Van olyan tengely két ember között, mint az a bicikliút vagy az a sínpár, egy ösvény, ahol összeérnek az Isten teremtette szálak. Mint egy ölelés, amelyben a hidegtől átfagyott fülcimpák lassan kiengednek, mert Lulu orrán a levegő minden második pillanatban újratanulja saját létét. A nőknek sokkal gyorsabban ver a szíve, mondta Berdan II, és Lulu végre tényleg arra figyelt, mekkorákat dobban alatta a föld, miféle ritmusban miféle dallamot dúdolnak a varjak, aztán a tó miféle csöndet tompít a kotyogásával.

Ekkor ébredt abban a házban a férfi, miután visszahullt az álomból a felesége mellé. Percekig nézett maga elé, aztán finoman elegyengette a nő testén a takarót. A nő nyöszörögni kezdett. Egy távoli szarvas szétcsapta a füleit, a levegőre figyelt, változást hozott a tó felől a szél. Egy pillanatig kitartotta a mozdulatlanságot, aztán belevetette magát az erdőbe; a férfi ugyanezzel a mozdulattal kelt fel az ágyból, hogy feltegye a kávét. Azok ketten meg a víz körül kiszakíthatatlanok lettek a térből, megszületett valami, amiben a kutyaugatás és a varjak károgása egyáltalán nem a rettegésről beszélt, hanem a rendről, a megérkezésről.

És alig telt el egy hét, Goran Gasparovics felkerekedett otthonról egy másik ország felé, hogy megkeresse és elmondja Lulu Bindernek, van egy tenger délen, ahonnan máshogy fúj a szél, és azt a forró szelet arra teremtette a Jóisten, hogy kifújja Lulu szeméből a port, s végre megtanuljon egyedül menni egy férfi mellett. Akkor még egyikőjük sem tudta, hónapokig kell Gorannak a rovinji toronyban élnie, Lulunak pedig az Ipoly part33