Irodalmi Szemle, 2013
2013/3 - Nyina Szadur: A szék; Apám bánata (novellák, Gyürky Katalin fordításai)
Nyina Szadur A SZÉK H ová kéne tenni a széket? Minden fal zsúfolásig tele. Az ajtó után jön a tálaló, a tévé, az ablak, a fehérneműs szekrény, a dívány, a lábbal hajható Singer varrógép, majd megint ajtó következik. Egyetlen üres hely sincsen. De a széket feltétlenül le kell tenni valahová. Mégse állhat a szoba közepén. Akkor kéne hozzá asztal is. Egy kis asztal. (Hisz nagy nem fér el). Egy kicsi, a kávézáshoz. Csakhogy az asszony nem is iszik kávét. Viszont lehetne a kisasztalra pálinkáspoharat és cérnásdobozt tenni. Akkor nem kéne őket keresni, mindig kéznél lennének. Az asszonynak ugyanis folyamatosan ki kell engednie a szoknyáját és a két ruháját, mert hízik. Minden nap hízik egy keveset. Egyszer, amikor a „Furcsa, de mintha fogytam volna!” szavak kíséretében mutatta a lányának a szoknyája kinyúlt korcát, a lánya ezt kiabálta neki vissza: „Nem te fogytál, hanem a szoknyád nyúlt ki, mert már régi.” Komoly viták voltak kettejük között az evés miatt. „Bulimiás vagy. Tilos a hering. Tilos a sült krumpli és a vajas kenyér! Nem szabad annyit méretkőzni!” Mire az asszony ezt ordibálta: „Marhaság!” És minden reggel megsütötte magának a krumplit, teavajban. Amikor pedig a lánya kiment hozzá a konyhába, nem minden hátsó szándék nélkül, mézes-mázos hangon ezt mondta neki: „Akarsz egy kis sült krumplit?” S elég volt meghallania a lánya acsarkodását, máris jókedve kerekedett. Majd ezt is hozzátette: „Húzd arrébb a hokedlit!” „Először is, ez szék - kezdte a lánya remegő hangon -, és csak másodszor hokedli” - fejezte be, immár visítva. „Húzd arrébb a hokedlit!” - ismételte meg az asszony, amikor észlelte lányánál a visító hangokat. És ettől megkönnyebbült a lelke. Valaha majdnem színésznő lett belőle, illetve gyermekorvos, csinos fejecskéjén világosszőke hajkoronával. Most viszont már nem akart se szép, se kulturált, se intelligens nő lenni. Az egyszerűség, valamint a számára elérhető vágyak vonzották. És a lánya ezt nem értette. Gyerekkorában a lány volt az asszony meghosszabbított keze. Ezzel a kézzel tapogatta le a világot. Ő maga félt a világhoz közeledni, ezért a lányát küldte el a legizgalmasabb helyekre... „Na, mit mondtak neked?” - kérdezte nyájas hangon, és mohón hatolt be a gyermeki dadogásba. A legjobb lenne, ha odafigyelne magára ez a lány. Mert ez az új fickó, aki hozzá jár, tolvaj és csaló. „Már hogy lenne tolvaj! - ordította a lánya. - Tudományos munkatárs!” „Ellopta a kanalaimat” - hárított az asszony. „Itt vannak a kanalaid! - kiabálta a lánya. - Ezekkel faltad fel a férjedet, és most a szerelmemhez lopódzol velük!” De egyszer csak a lánya békén hagyta. Nem gúnyolódott, nem állt lesben többé. És amikor az asszony direkt rákérdezett: „Szabad néhány heringdarabot ennem?”, a lánya 11
