Irodalmi Szemle, 2013
2013/2 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Szászi Zoltán: Készülődés a rendületlenségre (Kulcsár Ferenc: Ámen és Ómen)
sorban felbukkanó tiszta belső vallomásainak. R. C. a létének, a valóságnak múlásáról fanyar iróniával képes beszélni, a fájdalmat, a félelmet, a halált, az elmúlást figurázva ki, vagy legalábbis megcsiklandozva azokat. Az Ámen és Ómen vers abb ritmikája, főleg rímekre épülő verstechnikai megoldásai ugyan feloldást adhatnak a félelemben tévelygőnek (mint egy jól megírt Szenei Molnár-zsoltár), s képet is kap belőlük arról az olvasó, hogy mit jelent a „rendületlenül” fogalma, mégis kissé súlyosabbnak érzem ezt a verset az előbbinél. Kulcsár Ferencnek másik, alázatos hitből táplálkozó énjét teljes plasz- ticitásában képes ugyan megmutatni az Ámen és Ómen című vers, de nem hagy egy pici teret sem a kétkedésnek, az elI Z L E S E K ÉS POFONOK lentmondásnak. Kinyilatkoztat. Ige. Rendületlenül. Ettől a Kulcsártól kicsit félek, mert ez már mintha elfogadná a végleges távozás tényét, mint akiben nincs szembeszegülés, nincs már hajtóerő, csak csendes alázat, pedig a kulcsári költészet soha nem volt megalkuvó, s most sem az, inkább csak beletörődik az isteni akaratba, magát a hitet hívva segítségül a hit miatti félelmek ellen. Szeretem viszont R. C.-t, az alteregót, a pimaszt, a bátort, a hitetlenkedőt, aki beledugja az ujját a sebébe, mert meg akar győződni arról, az ő fájdalma valóban csak az övé-e? R. C. nagyjából a kötet első harmadától jelenik meg erőteljesen a színen, kevés kivétellel végig replikázva vagy felvezetve a kötet kétharmadának verseit. fi 91
