Irodalmi Szemle, 2013
2013/2 - SZÍNHÁZ - Kiss Péntek József: Mit lehet az isten háta mögötti helyeken csinálni? (Bengt Ahlfors: Színházkomédia, Kassai Thália Színház)
A rendezői-dramaturgiai vízió egyik problematikus pontja volt Linda Molin (Rák Viktória/Varga Lívia), a kiöregedett primadonna és Lotta (Szabadi Emőke/ Szoták Andrea), a kezdő és harmadrangú, súgói szerepkörben is villantó színésznő szerepének lekettőzése. Czajlik kiválóan kezelte, a valóságtól elemelte vagy oda visszasüllyesztette ezt a személyiségzavarnak is beillő, tömény színházi rizikófaktort, mégsem volt mindig egyértelműen olvasható, hogy akkor most mi is van. Annak ellenére akadtak értelmezhetetlen momentumai ennek a vállalásnak, hogy a technikailag is nagyon nehéz feladatot mind a négy színésznő, nem egyformán plasztikus játékkal ugyan, de megoldotta. Linda Molinként Rák Viktória játéka volt a könnyedebb, míg Varga Líviáé a súlyosan „dívásabb” változat. A Lották közül Szoták Andrea fanyarságát kiválóan ellenpontozta Szabadi Emőke „jellegtelen” egyszerűsége. Mind a két szerep és mind a négy színésznő aláhúzta a színészmesterség és a színház önmaga természetéből adódó skizoid voltának sajátos perverzitását, ami még nem diagnózis ugyan, de majdnem az. Régen láttam már játszani Nagy Kornéliát, aki most fanssonné, háziasszony és egyben a műkedvelő önkéntes súgó szerepében kápráztatott el szinte eszköztelen, mégis telített és magabiztosan jó humorú játékával. Egy teljes emberi sorsot mutaSZÍNHÁZ tott fel, egy szeretnivaló rajongóét, amilyenből egyre kevesebb van mindennapi életünkben, de azért még emlékezünk rájuk. Petrik Szilárd nagyszerű volt a sértett és öregedő bonviván, Harry szerepében. Nem csupán a szerepet játszotta el, de önmagát, saját színészi karakterét is parodizálta egyben, a tőle megszokott eleganciával. fi Nádasdi Péter pedig egyenesen brillírozott, amikor a meglehetősen vitatott tehetségű táncos komikust, Pert személyesítette meg. Ha van színészi alázat, akkor Nádasdi annak iskolapéldáját mutatta meg nekünk ebben a szerepben. Ifj. Havasi Péter feladata volt talán a leghálátlanabb, a legkevesebb erős színészi jelenlétet kínáló. Oscar, a mindentudó ügyelő mitugrász figurája, tulajdonképpen a commedia dell’arte zanni szerepkörének felel meg. Nem tudom eldönteni, hogy valójában mitől maradt hiányérzetem a szerep megformálásával kapcsolatban. Meglehet, hogy Havasi Péter személyes adottságai (nem mesterségbeli hiányosságokra célzok) akadályozzák abban, hogy ezt a rendezői felfogást és színészvezetést kiteljesítse. Az is lehet, hogy egyszerűen alkatánál fogva kilóg a sorból. Mindenesetre ő is szem a láncban, amely kitűnően összefogja az egybehordott limlomot, ami maga a színház furcsa-groteszk, sír- nivalón kacagtató világa. 89
