Irodalmi Szemle, 2013
2013/2 - SZÍNHÁZ - Kiss Péntek József: Mit lehet az isten háta mögötti helyeken csinálni? (Bengt Ahlfors: Színházkomédia, Kassai Thália Színház)
SZÍNHÁZ arányban tették-e. Hogy mindig jó ízléssel, az bizonyos. Ez az a tényező, ami nagyon hiányzik a színpadjainkról, ami nagyon odakívánkozik a felvidéki magyar hivatásos színházak deszkáira. A mértéktartó elegancia, a jó ízlés és a szellemes humor, ami felüdít, elgondolkodtat és egyszerre értékteremtő is. Ahol talán szigorúbbak lehettek volna önmagukkal szemben, az a szövegkezelés. Az első résznek is jót tett volna némi rövidítés, de a második kifejezetten ceruza után kiált. A közönség egy teljes próbafolyamat tanúja-résztvevője lesz az előadás során, annak minden ódiumával együtt. Matilda, a meglehetősen egzaltált, magát mégis erősnek mutató színházi atyaúristen egy félkész, vagy legalábbis befejezetlen és rossz színdarabot akar színpadra állítani. Munkájába természetesen belebeszél az intézmény igazgatótanácsa, amely egészen más utakon jár, mint a vizionáló alkotóművésznő. Lax Juditot nagy öröm volt újra látni a színpadon. Különleges és egyedi, rendkívül erős személyiség. Most valahogy mégis az volt az érzésem, hogy részleteiben nem volt minden jelentben ura a helyzetnek. Ebben alighanem közrejátszott az is, hogy a komáromi Tiszti pavilon díszterme, ahol az általam látott előadás zajlott, akusztikai adottságai folytán kifejezetten ellenségesen viseltetik mindenfajta verbális művészeti megnyilatkozással szemben. Furcsállom, hogy egy olyan városban, amelynek igazi kőszínháza van, egy ilyen pótmegoldáshoz kelljen folyamodnia a testvérszínháznak. Gadus Erika minimális elemekből ösz- szeállított díszlete és jelmezei ebben a térben is kiválóan segítették a játék kibontakozását és a karakterek értelmezését. Lakatos Róbert zenei válogatása a szakértelem és a hangulatfestő játékosság jegyében járult hozzá az előadáshoz. Számos remek színészi alakítással találkozunk az előadásban. Nincs is olyan színész, aki kilógna a sorból. A szerepformálás pontosságát és intenzitását illetően természetesen vannak árnyalatok, de a játék egészét tekintve ritkán látott harmonikus együttjátszás tanúi lehetünk. Czajlik másik nagy erénye a rendezői szigora. Nem engedi a lazsálást. Addig trenírozza a szereplőgárdát, a szó legnemesebb értelmében, míg azok beadják a derekukat, és a jó ügy, a tiszta és harmonikusan egységes előadás érdekében létrejön az együttjátszás csodája. Közhely, de alapfeltétele ez a jó minőségű színháznak. A darabban bepróbálandó befejezetlen, erősen fércmű-gyanús szöveg szerzője egy alkoholizmusával egész jó viszonyban éldegélő, kezdő író, Bengt (Madarász Máté), aki az Anya és leánya címet adta művének. A mű bemutatására nem a legjobb pillanatban kerül sor, hiszen éppen az előző napon tiporta a föld porába a színház előző bemutatóját egy kimondhatatlan nevű, de annál nevesebb müítész. Várhatóan Bengt munkájának színpadi adaptációja is erre a sorsra jut majd - ha elkészül egyáltalán. Az írót megformáló Madarász Máté számomra az első jelenetben halványnak tűnt. Attól tartottam, hogy ez így is marad az előadás végéig, de a felettébb mértéktartóan és főleg pontosan eljátszott holtrészeg-jelenettől megváltozott róla a véleményem. Vagy legalábbis jó irányba módosult. 88
