Irodalmi Szemle, 2013
2013/2 - HÍD KÖR - Fekete I. Alfonz: Vitéz László farsangol (próza)
HÍD KÖR Akadt azonban kereplő, síp, duda, illetve egynél kolomp is volt. A leghosszabb bajszú előlépett.- Mit kujtorogsz itt, te botcsinálta tolvaj? - dörrent rá.- Nem vagyok tolvaj, hékás!- Lefogni! Jössz velünk a Vajda elé. Bao-bao!- Bao-bao! - hallatszott mindenfelől. A gyapjas sokadalom rázendített. Egyszerre szólalt meg minden hangszer. A kereplőre feltekeredett a szél, minden fordulatnál pattant egyet, ázva-fázva, kacarászva kárálta Lászlót. Csatlakozott a síp, sivított, sivalkodott. Rázendített a duda, dúlva-fúlva dudorászott maga elé, míg egy erélyesebb nyomásnál durrant egyet, majd utána hangosan és tisztán durrogott. A menetet a kolomp vezette volna, ha közbe nem kotyogott volna a kürt, ami elorozta az elsőbbséget a kolomptól, még több busót vonzva magukhoz. Azzal a lefogott Lászlóval elindultak.- Amíg oda nem érünk, büntetésül azt szabom rád, mert megszegted a böjtöt, hogy senki ne értse a beszédedet!- !teyli gém aN Vitéz Lászlónak elakadt a szava. Megrökönyödött.- ľnátuze ketehlézseb naygoH ?zte it ketilezpék ygoh ,sigéM- Ezt megérdemelted! - válaszolta kurtán.- ... ed an ,ed aN- A Vajda eldönti, hogy mi lesz a jussod, amiért komiszkodtál ezzel az asszonnyal.- !tamognah a azssiv kotájda ,le ketejdegnE Sipákolt, hányta-vetette magát, azonban a markos busók szorításából nem tudott kiszökni. Egy kevésbé marcona, ám társainál jóval meghökkentőbb kinézetű figura nyomakodott oda László mellé. Arcára kémény permetezett pernyét, egyedül a szeme kéklett ki a feketeségből. Úgy festett, mint akit leöntöttek több színű festékkel. A kalapja türkizkék, a bundája tulipiros, gatyapőce fűzöld, lila kenderkóc kötéllel kötötte meg derekán az amúgy is hosszú, pöttyös nadrágját. Hátáról lekapta szétrobbanni készülő zsákját, kotorászni kezdett valami után.- Ni! - nyújtott Vitéz László felé egy tükröt.- ?kenim zE- Tied, használd! - kacsintott. László elvette.- ?elev kajlánisc tiM- Tedd a szád elé! - utasította a jankele. A tömegből egy gyerek szaladt oda, nadrágon akarta billenteni a jankelét, majd ezt szajkózta:- Jánkele gri, jánkele gri, jánkele gri, kell-e nokedli? A suvickos arcú odasózott a színültig telt zsákkal, de elvétette. A kisfiú kuncogva futott vissza azokhoz, akik a földesút szélén ácsorogtak. A jankele elvigyorodott, puttonyát vállára kapva rohant utána, hangos sikoltozások jelezték, merre jár. 27
