Irodalmi Szemle, 2013
2013/2 - Háy János: A mélygarázs (regényrészlet)
a rosszapával és a rosszanyával. S persze aj hogy ott lebzseljenek a világok végezetéig, visszatér kiindulási pontjához, s a sokból újra egy lesz, miként az ősrobbanás előtti pillanatban volt. Nincs egy túlvilági igazságtevés, ami helyrerakja a kizökkent dolgokat. Csak az van, amit itt élünk, nincs jutalom meg bünhődés, csak életek vannak, amelyek messziről, pláne az égpalota ablakaiból egyáltalán nem látszanak. Pontosan tudod, hogy tevének kell lenned, és mindenen át kell gázolnod, eszed ágában sincs a tű fokán átbújni, ha kell, minden tűt eltaposol a patáddal. Ha nyomorult vagy, dehogy érted meg a másik nyomorultat, legfeljebb addig, amíg érdekedben áll megérteni, mert így jutsz segélyhez, vagy épp valamifajta együttérzéshez, akkor ösz- szebújsz a többivel, hogy melegítsük egymást, mint a szegény ember malackái, amúgy rögtön elfelejted őket, mihelyst kikeveredsz a nyomorultságból. Amikor kívül vagy, mindenkit tehetetlennek, élhetetlennek, netán élősködőnek tartasz, aki ott maradt. Olyannak, aki megérdemli a sorsát, mert ha itt érvényesülni akarsz, akkor tudsz, csak dolgozni kell hozzá. De persze ez hogyan is menne olyanoknak, akik eleve naplopók- nak születtek, csak arra van eszük, hogy a különböző segélyeket és juttatásokat megkaparintsák, s így megdézsmálják az állami bevételeket, amiket lehetne hasznosabb dolgokra is fordítani. Aki akar segíteni magán, azt az isten is, mint tudjuk. Itt a te példád, nem kell mesz- szire menni. Te is ki tudtál keveredni a bajból, mert dolgoztál, és lám, meglett az eredménye, mondod otthon, hogy indokold magad és a családod előtt, hogy miért nem érdekelnek a valahai sorstársaid. Együtt és külön-külön is megalázó történeteket mesélsz róluk, hogy hányszor kaptak lehetőséget, de ők persze ezzel nem akartak élni, mert fontosabb volt a kocsma meg a naplopás. Pedig téged is csak a véletlen segített, hogy egy gyermektelen rokonod meghalt és rád maradt a lakása. Egy öreg néni Budapesten, azt sem tudtad, hogy még él, gyerekkorodban találkoztál vele utoljára, eszedbe se jutott, hogy bármikor is rányisd az ajtót. A szomszédok kellett volna, hogy kapják a lakást, mert ők ápolták, meg a pénzt sem sajnálták, gondolták, valamelyik gyereknek jó lesz. De a néninek nem volt végrendelete, erről valahogy megfeledkeztek, mert a néni sem emlékezett, hogy volna bárki rokona is, de a bíróság kiderítette. A szomszédok nem tudták bizonyítani az illetékességüket, s a törvények értelmében a bíróság a papírforma szerint jogos örökösnek ítélte oda a lakást. Immáron nem voltál hajlék nélküli. S ez nem olyan lakhely volt, mint amit a pap ajánlott a híveknek, hogy akinek nincs hol, annak ott van Krisztus teste, ő lehet mindenki hajléka, de hogyan is lehetne elképzelni, hogy az időjárás viszontagságaitól meg tudna védeni egy halott isten teste. A templomokat meg bezárják éjszakára, nehogy odameneküljenek az utca kivetettjei, mert a templomok is csak a jóravaló hívekért vannak, akik rendesen felvették gyerekkorukban a különböző szentségeket, s azóta is fizetik az egyházadót, s ha kell, terménnyel vagy pénzzel hozzájárulnak a felekezet működéséhez. A templomok az államhatalom spirituális hivatalai, ahol a haláltól rettegő híveket a papok lelkileg gúzsba kötik, olyan belső fegyelmi hálót építenek beléjük, amitől egy életen át nem lehet megszabadulni, s bármi öröm, ha ér az életedben, attól rettegsz, hogy ezt sokszorosan leverik rajtad a túlvilágon. : igazakat sem vezeti be a felhőpalotájába, amikor a mindenség újra szűkülni kezd, s 5
