Irodalmi Szemle, 2013

2013/12 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Lovas Enikő: Ki játszik velünk? (Pintér Béla és Társulata A 42. hét című előadásáról)

a Bivalybasznádi Sertéstelep-vezető volt a főorvos?” - teszi fel a kérdést az erősen il- luminált Szabó Károly „Támósról”.)

És van itt még reflexió sok egyéb (társadalmi) jelenségre is. Amikor Vargyas Bociról megtudjuk, hogy valaki a fővárostól azt tanácsolja neki, hogy pályázza meg a Füst Milán Színház igazgatói posztját, mert szerintük ő erre a legalkalmasabb személy, akkor Vargyas Boci e szerény mondattal kommentálja a sikerét: „Hát, tudod, én együtt szoktam focizni a fiúkkal...”

Stefanovics Angéla tébláb Lolája is feledhetetlen, aki a környezetének állandóan visszatérő kérdésére, hogy hogy van - amikor „nullára redukálódott az összes örömforrás az életében”, és a totális összeomlás határán áll -, azt az állandó választ tudja csak adni, hogy „hát erre én most mit mondjak?” de azt annyiféle hangsúllyal!

Ezeket a figurákat csak annyira rajzolja el, és a sztereotipnek mondható helyzeteket is csak épp annyival tolja el Pintér a groteszk és/vagy a szürrealitás irányába, hogy ettől a történet végig valami ordenáré valóság és komor mesevilág közt lebegjen. Merthogy Pintér meséket ír. Meséket, amelyek általában rosszul végződnek. Vagy nem végződnek sehogy sem, mert nincs lezárásuk.

A 42. hétben sok apró esemény zárja le, illetve zárja körbe Imola drámáját. A Vargyas Boci által elkövetett bolti lopás magára vállalása és az azt követő letartóztatás okán Imola nem tud ott lenni sem Lola, sem Ágika szülésénél. Az, hogy Ágika beteg gyereket hozott a világra, szintén Imola „eredendő bűnének” következménye. A szerelmes nő a munkáját is elhanyagolja.

ÍZLÉSEK ÉS POFONOK

A dráma betetőzéseként, miután Vargyas Boci minden lehetséges módon, ra- fináltan és kegyetlenül megalázza Imolát, a munkahelyén pedig közük vele, hogy egyrészt elveszítette az állását, másrészt az emberek, a kollégái megbecsülését, és végül a lánya is bejelenti, hogy elköltözik tőle, tehát még mint anya is megbukik, fog egy doboz gyógyszert, és hirtelen felindulásból beszedi, majd bevonul a szaunába meghalni.

Ekkor szólal meg a másik kismama, Lola telefonja, hogy köszönetét mondjon neki az egészséges kisbabájáért, akit hálából Imolának nevezett el. Csákányi Eszter kirohan a szaunából, hogy figyelmeztesse Lolát, hogy annak a gyószernek a szedését, amit felírtak neki, azonnal hagyja abba, mert az anyatejbe kerülve káros lehet a gyerekére. Ezután hívja csak fel a mentőket, hogy jöjjenek azonnal. És csak ekkor, mindezek után kezd el ordítva sírni.

És Pintér hagyja őt a színen térden állni és jajveszékelni, végig, végig. Nem tudjuk meg, hogy a mentők végül megérkeznek-e.

Zárókép: A színpad egyik oldalán a zenekar játszik, a másik oldalon a darab szereplőiből összállt, „Jézus él és őriz engem” kezdetű zsoltárt éneklő templomi kórus, közöttük pedig - ecce homo, Isten túsza - Csákányi Eszter. És akkor, ebben kitartott színházi pillanatban valami történik.

Felfelé és befelé is megnyílik az ég.

Ha meg akarom mutatni valakinek, milyen egy valódi színház, és biztosra akarok menni, Pintér Béla-előadásra viszem el.

87