Irodalmi Szemle, 2013

2013/12 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Száz Pál: „...a darabot az égből” (Potozky László Nappá lett lámpafény című kötetéről)

SZÁZ PÁL IZLESEK ES POFONOK ........A DARABOT AZ ÉGBŐL...” Ez a mondattöredék azért ragadhatja meg az olvasó figyelmét, mert tulajdon­képpen a kötet novelláinak céljaként is ér­telmezhető: lehozni egy darabot az égből, csomagolatlanul, meztelenen. „Az pedig már maga a tisztaság” (161.) - állítja az égről a Repülés hazafelé című novella fő­szereplője. Az egyik legfrappánsabb történetben „a gombgyár egyetlen vasesztergályosa­ként” (87.) dolgozó Átlót Ignác egy le­szakadt égdarabkából csempézi ki a für­dőszobát. Végül maga indul útnak - a cél elérése csupán a létra hosszán múlik. Jó metaforája ez egy történet megírásának is. Potozky szövegei érett prózavilágot képviselnek. Történetközpontú novellá­kat olvasunk ugyan, de többet kapunk, mint puszta történeteket. Mindezt mégis úgy, hogy Potozky megkíméli olvasóját mindenféle felesleges miliőfestéstől, el­aprózott leírástól, esszéisztikus gondola­tiságtól. Sőt, mindenféle gondolatiságtól. Pontosabban: csak a leírás van, a gondoló gondolat tiszta tükre. Figyelemre méltó az az arányérzék, amit a novellák a világ és az abból érke­ző történet között megtartanak. A cse­lekmény van a novellák előterében, az a változatos, különböző formákat öltő és váltó folyamat, ami az emberi viszony- rendszerek változásának lenyomata az időben. A cselekmény mögött azonban, azzal párhuzamosan, de attól mégis el­választhatatlanul, a folyamat húzódik meg, amely ahhoz a világhoz tartozik, amelybe a cselekmény van ágyazva. Ez a folyamat a cselekmény változandóságá- val, képlékenységével ellentétben lassabb, biztosabb és kiszámíthatóbb, az egyenes arányosságnak megfelelően növekszik, míg végül a cselekmény fölött is átveszi az uralmat. A barokk zenében hasonló szerepe volt a kontrapunkciónak és az or­gonapontnak. Bach és Potozky esetében is ennek köszönhető a lassan és folyamato­san emelkedő drámai feszültség. A Gátépítők balladájában a suhancok megpróbáltatásai a vakáció közben a gát­építés előrehaladtával egyre brutálisabbak lesznek, s úgy gyülemlik bennük a kita­szítottak dühe, mint a gát mögött a víz. A Csendélet a bányatónál című novella szereplője esetében úgy közeleg a halál, ahogy a szűnni nem akaró eső duzzasztja a bányató vizét. Az Akvárium lakóiban a lakók növekedésével szükségessé váló ak­váriumcserék pedig egy család szétesését okozzák. A könyv szinte minden írásában meg­jelenik a víz motívuma. Legyen az a fent említett gyülemlő víz, a tó, a folyó, az eső (Mi minden fér az esőbe?), az akvári­um vize mint élettér, a veszélyes mocsár, amit minden alkalommal le kell küzdeni a Madárles fel- s leszálló gépeket figyelő szereplőinek, vagy az eltemetett emlékek helye, melyre a városvezetés tömbházakat 88

Next

/
Thumbnails
Contents