Irodalmi Szemle, 2013

2013/12 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Lovas Enikő: Ki játszik velünk? (Pintér Béla és Társulata A 42. hét című előadásáról)

ÍZLÉSEK ÉS POFONOK

Enikő lánya, aki a történtekért ömagát hibáztatja - nem teljesen ok nélkül mély bűnbánatában megtér, azaz gyakorló kereszténnyé lesz. És onnantól kezdve talpig rózsaszínbe öltözve maga lesz a két lábon járó lelkiismeret, meg ahogy a szauna falára kitett apa-fotóhoz imádkozik („Édesapám, ki vagy a mennyekben”), a merő zavarodottság, az anyjára nézve pedig az általános bűnvád. Enikő is szakadatlan álmodik, csak ő az anyjáról szóló obszcén, később annak halálát előrevetítő álmokat.

Az álmok ebben a darabban be szoktak teljesülni. Virágvári Imola valóban szerelmi viszonyba keveredik az anya- komplexusos Vargyas Bocival, ami igen veszélyes, mi több, végzetes dolognak bizonyul, mert Vargyas Boci, amilyen ellenállhatatlan, olyan jellemtelen. A történet végére a szerelmes asszony gyakorlatilag mindent és mindenkit elveszít.

Hogy a közhelyes élethelyzetek közhelyes figuráinak, az akárkiknek a történetéből hogyan lesz mindig színházi rituálé, ez Pintérék legnagyobb titka. „A magánéleti összekuszáltság csupa szappanoperai gics- cses banalitás - írja Koltai Tamás az egyik kritikájában -, Pintér sohasem mulasztja el, hogy a legkonvencionálisabb, legprimitívebb hétköznapi toposzokat emelje be a színpadra, ezzel éri el megérdemelt popularitását...” De A 42. hét mégsem egy meló-, hanem egy sorsdráma. Virágvári Imola pedig egy napjainkra transzponált Médeia. Éppúgy tekinthető az isten(ek) rokonának, és éppúgy fittyet hány erre a „rokonságra”... Amiben mégis különböznek, az az, hogy Imola nem a világot akarja el- és kipusztítani maga körül, hanem magát abból a világból, ahol szeretni feltétlenül, esztelenül, következmények nélkül márpedig nem lehet. Pintéri lelemény, hogy amíg nézzük mindezt, muszáj röhögnünk. Rémülten és ellenállhatatlanul.

De vannak itt egyéb specialitások is. Az elidegenítő elemek, a színészek játékstílusa - ahogy egyszerre átélik és eltartják maguktól a szerepet -, vagy a Kéménczy Antal vezette zenekar alkalmazása szerves játékelemként, továbbá a filmszerű vágási technika, vagy a térkezelésnek az a módja, hogy a színészek helyváltoztatásai jelölik a más-más időt és helyszíneket, továbbá a ki-be tologatott szaunafülke - mint a szexuális aktusok helye a mennybéli apa, Szabó Károly képével - központi szerepe (a profán tárgyak szakrálissá tétele), mind-mind sajátosan pintéri.

Pintér Béla színháza azonban nemcsak a néző, a színész színháza is. Ismert Pintér munkamódszere: az első olvasópróbákon még csak vázlataiban kész darab egy körülbelül fél évig tartó próbafolyamat során éri el, gyakran a társulatának tagjaira írt végleges változatát. Jó szerep Friedenthal Zoltáné, a Rozsnyóról Magyarországon karriert csináló főorvos, „Támós” figurája, akit otthon „a Felvidék Czeizel Endréjének” titulált a Kassai Magyar Szó. Ők ketten „Ógikával”, a feleséggel, ízes palóc- sággal beszélnek - ez, mellesleg, egy igen finom reflexió arra, hogy az egykor elcsatolt területekről Magyarországra költözők hogyan adaptálódnak a kis hazában. Illetve, hogy hogyan nem. Kevésbé finoman, egyidejűleg, az is ábrázoltatik, hogy a honi magyar mennyire tekint befogadóan a külhonira, pláne, ha az ilyen „hangzatos” megkülönböztető jeggyel parádézik. („Ez

86