Irodalmi Szemle, 2013
2013/12 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Garajszki Margit: Az olvadás poétikája (a Szputnyik Hajózási Társaság Reflex című előadásáról)
IZLESEK ES POFONOK folyton huzat van, a szereplők pedig mégis levegőtlenségre panaszkodnak. A süvítő hang jelzi, hogy új szelek fújnak, hogy a falnak is füle van, a sok befalazás meg falbontás miatt üregesek a falak, a kopogás pedig alapvető jelentésén túl lehet akár az egyik befalazott is, amint morzejeleket próbál leadni. A köpönyegforgatás jeleként az előadás elején az Internacioná- lé, később a Szózat csendül fel a kórházi vezetés szájából, s mindemellett többször is elhangzik a Szeretni bolondulásig (elolvadásig) dal egy részlete, hol Máté Péter, hol Ruttkay Éva előadásában. Bodó Viktor nagy bizalmat fektetett negyedéves rendező szakos tanítványába, Kovács D. Dánielbe, amikor a rendelkezésére bocsátotta társulatát, a Szputnyikot. Kovács D. Dániel remek diáknak bizonyult, hiszen Bodó poétikáját követve gondosan komponált, mozgalmas képek sorozatát tudta színpadra állítani, miközben sikerült kordában tartania az ötlet- és gegáradatot, amiből az előadásból ítélve nem volt hiány a próbafolyamat során. Remek rendezői megoldás volt az állandó nézőpont-változtatás, előfordult, hogy a külső megfigyelő szemszögéből láttuk az eseményeket, majd hirtelen valamelyik szereplő fejébe kerültünk. A rendezést erőteljes, már-már filmes képiség jellemezte, aminek egyik eklatáns példája, mikor a megfagyott idő kimerevíti a pillanatot, viaszbábukká merevedik az orvosi gárda a kórházi pártgyűlés bizarr zsánerképét adva, ami egy B-kategóriás horrorfilmbe bukik át. Az előadást végigkísérő ritmikai eljárások nemcsak a jelenetek váltakozásában, hanem a színészek összehangolt mozgásában is megjelentek. A Hegymegi Máté koreográfiája által hajszálpontosan kimért lépésekben volt valami óraműszerű, különösen a némajeleneteknél, amikor például Kárpáti Pál Tiliczkyje hevesen gépeli a titkosrendőrségnek a jelentését, miközben azok, akikről ír, a billentyűk lecsapódásának ritmusára mozognak. A Párhuzamos életek projektben résztvevő társulatok közül a Szputnyik előadása merőben különbözött a többitől, mivel a Kovács D. Dániel - Závada Péter alkotópáros már annak a generációnak a tagjaiból áll, akik hallomásból, nem tapasztalat útján ismerik a szocializmust. Talán éppen ezzel magyarázható, hogy a legmesszebb rugaszkodtak el a tényéktől, így egy merőben más történelemolvasatot kínáltak fel a közönségnek. Megközelítésüket akár a múlttal szembeni tiszteletlenségként is értékelhetnénk, hiszen egy, illetve több alapvetően tragikus történetből a tragikomédia, sőt az abszurd irányába mozdultak el, és egy fülig érő ironikus mosoly kíséretében a világ abszurditásának bemutatását helyezték előtérbe. A dokumentumdráma egyik legfőbb funkciója a tények minél pontosabb és őszintébb feltárása, aminek érdekében a nyitrai fesztiválon több előadásban amatőrök és nem profi színészek adták elő saját, autentikus, legtöbbször tragikus történetüket. Azzal az életérzéssel azonban, amit a Szputnyiknak sikerült megteremtenie a színpadon, talán jobban visszaadták a korhangulatot, mint más, a valósághoz görcsösebben ragaszkodó előadás.
