Irodalmi Szemle, 2013
2013/12 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Garajszki Margit: Az olvadás poétikája (a Szputnyik Hajózási Társaság Reflex című előadásáról)
ÍZLÉSEK ÉS POFONOK Történeti Levéltárának anyagai alapján kerültek be a darabba. Az egyik legemlékezetesebb annak a meteorológusnak a története, aki az általa szerkesztett meteorológiai jelentésbe másnapra „lágy nyugati szellőket ígért”, a következő két napra pedig „északkeletről, a Szovjetunió irányából közelgő fagyos légrétegek betörését” jósolta. A következő napon elvitte őt az ÁVO a „meteorológiai jelentésbe csempészett imperialista propaganda- és kémtevékenység” címén. Szerencsétlenségére a nevezett két napon, a fagyos légrétegekkel együtt, egy-egy szovjet hadosztály érkezett Magyarországra. A dráma szövege és a darab színpadi megvalósítása is összhangban áll Szeme- rédi mondatával, miszerint a világ és az elme két egymással szembefordított tükör. A színházi tükörrendszer az egyes szereplők és a jelenetek szintjén is tetten érhető, a cselekmény egységének elve helyett a hasonlóság, párhuzamosság elve működik. A domború és homorú tükrök rendszere nemcsak megkettőzi, -háromszorozza a cselekményszálat, hanem nagyítja, parodizálja is azt. A tükördramaturgia egyik szép példája a jelenet, amikor Szemerédi a saját kezelőorvosának terapeutája lesz. A díszlet- és jelmeztervező Balázs Júlia félköríves, teljesen fehér belső tere egyszer kórterem, máskor magánlakás, majd tanácsterem vagy éppen kezelőszoba. Az elsőre masszívnak tűnő falról hamar kiderül, hogy könnyed és gyors átjárhatóságot biztosító szalagfal, amely a színészek számára villámgyors helyváltoztatást, a rendező számára pedig pörgő jelenetváltást tesz lehetővé. A gyors hely- és helyzetváltások nagy fegyelmezettséget és összehangolt munkát követelnek meg a színészektől. Az átjárható fal a viszonyítási rendszer hiányára is utal, nem tudjuk, mi van kinn és mi van benn, és mi a fal melyik oldalán vagyunk. Ezzel a térrel kapcsolatban az egyedüli bizonyosság, hogy soha nem maradhat benne egyedül az ember. A két szálon futó lineáris történetmesélést a kőművesek szürreális jelenetei szakítják meg, akik a szabadkőművesek szertartásosságával falazzák be azt, akire a rendszer ujja rámutat. A két kőműves, Béres Miklós és Király Dániel, hasonlóan Shakespeare Hamletjének két sírásójához, ironikus távolságtartással, kívülről és alulról szemlélik, kommentálják a kórházi történéseket, és morbid, fekete humorral arról értekeznek kedélyesen, ki mindenkit meszeltek már el, s vajon a befalazot- tak meddig bírják levegő nélkül. Ahogy megrendül a társadalmi-politikai berendezkedés alapja, úgy vetemedik az épületszerkezet, rázkódik meg a kórház épülete több ízben, sőt néhány percre szó szerint kileng az egyensúlyából, amit a színészi játékon kívül a legapróbb részletekig kidolgozott szcenikai elemek érzékeltetnek, mint az egyenesen aláhulló csillár kibillentése. A színpadképen kívül fontos atmo- szférateremtő funkciója van az auditív elemeknek. A különféle megmagyarázhatatlan zajok: az állandó ajtócsapkodás, a recsegő rádió, a gyereksírás vagy az épületszerkezet ropogása fokozzák a kitettségérzetet. Ennek a világnak az abszurd voltát jelzi, hogy bár nincs ablak, 82
