Irodalmi Szemle, 2013
2013/12 - ÍZLÉSEK ÉS POFONOK - Garajszki Margit: Az olvadás poétikája (a Szputnyik Hajózási Társaság Reflex című előadásáról)
hatalmi elrendeződés, amelynek igazság, valóság és normalitás a tétje. Az országos „őrjintézet”-ben játszódó történet tökéletesen szemlélteti, hogy a pszichiátriai hatalom hasonló eszközökkel dolgozik, mint a politikai. Persze ez a párhuzam nem új keletű, az előadás csak úgy hemzseg az implicit és explicit intertextuális utalásoktól, többek között Koestler Sötétség délben, Weiss Marat/Sade, Büchner Woyczeck, Dürrenmatt A fizikusok, Kafka A per vagy Csehov A hatos számú kórterem című műveit idézi. Ez utóbbit például a középen lévő ajtó külső felére erősített 6-os számjegy asszociálja, de Szemeré- dinek és kezelőorvosának, a Kurta Niké alakította Vadásznak a viszonyában is felfedezhetjük, hisz Csehov novellájának alapja Ragin doktor és betege, az üldözési mániában szenvedő Gromov nézeteinek ütköztetése, párhuzamba állítása. A Szemerédi-történetnek nincs egyetlen olvasata, sokkal inkább történetolvasatai léteznek, amelyek ugyanazokból az elemekből épülnek fel, és kizárólag a nézőn múlik, hogy melyik olvasatot fogadja el valósnak: az adott jelenetben konzílium vagy terápiás beszélgetés zajlik, Szemerédi politikai összeesküvés vagy saját paranoid képzelgéseinek áldozata, a rádióban valóban ő ismerteti az elméletét, vagy csak a paranoia kezdeti stádiumának egyik tipikus tünetével állunk szemben, miszerint a beteg saját magát hallja az elektronikus médiumokból. Az előadás rámutat, hogy valóságérzékelésünk mennyire relatív, és milyen széles skálán mozog, akár egymásnak ellentmondó tartományokban is. Szemerédi személyes drámáján túl nyomon követhető egy királydrámaÍZLÉSFK ÉS POFONOK szint is, amely az igazgatói székért vívott harcban valósul meg, és remek lehetőséget nyújt az emberi nagyravágyás és kicsinyesség karikírozására. Bíró Lili (Koblicska Löte) még Rákosi alatt lett az Idegelme igazgatója, ő váltotta a korábbi igazgatót, Tersánszky Kálmánt (Fábián Gábor), akit az ötvenes évek elején egy koncepciós perben elítéltek és börtönbe zártak. Tersánszkyt azonban 1956-ban rehabilitálják. Hamza professzor, az Idegelme főorvosa közreműködik Szemerédi bolonddá nyilvánításában, hogy ne veszélyeztesse a hatalmi törekvéseit. A külvilág eseményei, az ’56-os forradalom híre az ápolónő híradásain keresztül jut be az intézetbe, és magával hozza Bíró Lili leváltását és Tersánszky Kálmán igazgatóvá való kinevezését. Hajdúk Károly migrénes fejfájásban szenvedő miniszter elvtársa életszerűen villantja fel Hannah Arendt totalitarizmus-elméletét és a személyes felelősség kérdését a diktatúrában. A kommunista diktatúra meggyengülésével ugyanis az egyénnek felelősséget kell vállalnia a tetteiért, amit a miniszter úr nem szívesen tesz, inkább szeretne ismét felesleges ember lenni, és elbújni a hatalom mögé. Az előbbiek alapján úgy tűnhetne, hogy az előadás egy irodalmi és filozófiai antológia színpadra állítása, de szerencsére nem így van, mert a hatalomelméleti nézeteket és irodalmi utalásokat ötletesen, könnyedén és rengeteg humorral fűszerezve járja körbe. A fő cselekményszál mellett néhány epizódtörténet is felsejlik, amelyek leginkább abszurd anekdoták hangulatát idézik, pedig szintén valós alapokra épülnek, hiszen az Állambiztonsági Szolgálatok 81
