Irodalmi Szemle, 2013
2013/12 - Grendel Lajos: Úton a semmi felé (regényrészlet)
De Attila a megjegyzést egyáltalán nem találta viccesnek.- Nincs - mondta, és ezúttal nem tréfált. Most az egyszer közbeszólt Csöpi:- Ha nem hagyjátok abba, rögtön elmegyek.- Ugyan - felelte Jarmilka. - Olyan édesek. Még csak nem is vitatkoznak. Lehet, hogy azon a hat évvel ezelőtti fényes napon, amikor valami Abuso - vagy hogy az istenbe hívják - de Robotot ettek sült krumplival. Csupán egy pillanatra elevenedett fel Zoli alakja Attila előtt. Jobban mondva azé a Zolié, aki az emlékezetében megmaradt. Egy arc, ami már meglehetősen homályos volt, hogy akár Filomena de Morcosnak is lehetett volna nevezni. Szóval ez a Filomena de Morcos fölelevenedett, majd eltűnt az éji homályban. (Hát nem lehet elvonatkoztatni Tomitól? Hát Tomi és Zoli egy ellentétpár?) Megy az idő, és megváltoztatja a jelent, de a múlt ugyanaz marad? Elég ijesztő dolog. Zoliról azért sem lehetett szó, mert Csöpi határozottan föllépett ellene. Jobban mondva az „azonnal elmegyek” lépett működésbe, mint afféle stopperóra. A beszélgetés észrevehetően kicsúszott Attila kezei közül, és Tomi előbb-utóbb megsértődött volna, ha tovább folytatják. így viszont egy kellemesen kellemetlen két órát töltöttek az argentin étteremben.- Szívesen látnálak gyakrabban - mondta Tomi, és nem udvariasságból.- Hát gyere el hozzánk.- Hamarosan nyár lesz, és szabadság. Megkereslek. Persze nem keresi meg, ezt Attila az első pillanattól fogva tudta. Ahhoz túlságosan távol kerültek egymástól, de ígéretnek szép volt és hatásos. Csöpi hirtelen azt mondta, sétálni van kedve. Rettenetesen unta az unokafivére, Tomi fontoskodását, jó volt, hogy megszabadultak tőle. Attila is menni akart. Csöpi pedig azt mondta: „Tomival az a helyzet, hogy ötvenéves korára egészen meghülyült. Úgy látszik, ez a politikusokra duplán érvényes. Persze, így kell élni. Autóval jönnek érted, autóval visznek haza. Csakis autóüvegen át látod az egész világot, és azt hiszed, hogy ez így van rendjén, ez így tökéletes.” Csöpi egészen belelendült. Lesétáltak a Duna-partra, kissé hűvös szél fújt Attila nyakkendője alá. Az egyetem felé mentek, majd az egyetemnél balra, mert az Eurovea nevű városrészről ekkor még csak álmodtak a kivitelezők. A Šafárik tér mögött, Csöpi kérésére, beültek egy presszóba.- És hát te is nyaltad a seggét. Mármint Tominak. Mármint eleinte.- Nem akartam elrontani a jókedvét.- Hová lett az egykori barátság? Attilát sértette ez a durva hang, de egyben önkritikusabbá is tette.- Egyszer csak arra ébredsz, hogy nincs, és egy pillanatra megszédülsz. Ezt várta Csöpi?- A szerelemmel is így van ez. Egyszer csak nincs, és megszédülsz - mondta Attila szarkasztikusán.
