Irodalmi Szemle, 2013

2013/12 - Grendel Lajos: Úton a semmi felé (regényrészlet)

is volt sznob. Csöpi engedett a feszültségből, de Jarmilka pillantását kerülte. Ahogy elmúlt a vihar, fölelevenedett a korzó. A Hviezdoslav tér ismét benépesült, még fiatal volt az este, ismét kigyúltak a fények, most már teli ragyogással a túlsó oldalon is, bár a színházat eltakarták a sötét, ébenfekete fák. Attila egy imbolygó hajó fedélzetén érezte magát, kicsit berúgott, de ez szokatlanul jókedvre derítette. Viszont Csöpi komor volt, és ahogy Attila jókedve fokozódott, ő egyre idegesebb lett. Tomi most anekdotázni kezdett. A képviselőtársak lettek a szenvedő alanyai a mókázásnak. Mindegyikről valami pikáns dolgot mondott, leginkább a szeretőikkel foglalkozott. Jarmilka csöndben nevetett, mondhatni diszkréten. Attila rájött, hogy Jarmilka sokat hallotta már ezeket a történeteket, a kávéból maradt zaccra emlékeztették. Viszont kötelességből végig kellett hallgatnia őket, hiszen még új pár voltak. Tomi nem vett észre semmit sem, legalábbis úgy tett. Bugyogtak belőle a történetek, de Attila másnap tízből ha egyre emlékezett. Meglehetősen sokat ittak, már a hideg miatt is, mert a kora esti zivatar után lehűlt a levegő. Csöpi keze lúdbőrzött, mert nyári öltözékben jött. Ő is sokat ivott, de legalább hallgatott. Attila viszont egy kissé szégyellte magát, bár eleinte nem mondott semmi rosszat. Bezzeg később! Talán túlságosan is eljárt a szája. Másnap felhívta Tomit, aki megnyugtatta őt, hogy barátok közt ez így szokás. Nem tesznek lakatot a szájukra.

Az előző nap, úgy kilenc óra után, amikor a felhők is elvonultak, és egy-két különösen vakító csillag is felbukkant az égen, a bor végre átmelegítette őket, és ez a hangulat egyébként is különös volt, mert az ifjúságot idézte, egy pillanatra elhitette velük, hogy tombolni van kedvük, mint húsz-huszonöt éves korukban, amikor még jegyben jártak, és az egész hangulat optimista volt, mint egy giccses filmben. Egy-két percig tartott ez a hangulat. Aztán egyik percről a másikra véget ért. Leszálltak a földre. Talán túl sok bort ittak? Attila elszólta magát. Jobban mondva kicsúszott a száján, amire különben nagyon vigyázott, hogy ne csússzon ki a száján. De már késő volt. Nem lehetett visz- szaszívni.- Kövér vagy - mondta. - Megfigyeltem a tévében, hogy a politikusok, talán, mert örökké csak ülnek, nagyon meghíznak.

Attila látta, hogy Csöpi alig bírja visszatartani a nevetést. Valamit mondani is akart, de az utolsó pillanatban meggondolta magát. Tomi azonban nem feszélyezte magát, és Jarmilka sem.- Ez természetes dolog. Hisz öregszem.- Azonkívül ronda vagy... No, én is.

Sohasem beszéltek ilyesmiről, és Tomi meg is lepődött. De, úgy látszik, nem sértődött meg. Legalábbis fegyelmezte magát. Attila a meleg villámból hideg villámot csinált, hogy saját magát is besorolta a „csúnyák” közé. Tomi kíváncsian várta, hogy mi fog kisülni mindebből. Attila folytatta:- Lerakódnak a zsírpárnáink. Neked sok van, de nálam is a megengedettnél több... Megkezdődik a rothadás! - jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon. Tomi megvonta a vállát.- Már régen tudom, hogy csak vegetálok. Mit gondolsz, a te életednek van értelme?