Irodalmi Szemle, 2013
2013/11 - ELSÜLLYEDT SZIGETEK - Csehy Zoltán: „Valami rejtélyes vonzalom” (tanulmány)
ben maszkulinizált homoszociális közegként jelenik meg: „Mintha fűszálak helyett kardszálok kelnének, / Búzakalászok helyett kopják rengenének” (Hajnal hasadása). Az idilli és a horrorisztikus táj kettőssége, illetve ezek felcserélhetősége egyenesen provokáció. A Bonczidai nóta például az öldöklés szadisztikus örömét demonstrálja, mely átrendezi a tájat magát: „Vágtuk, vágtuk, egyre vágtuk, Addig vágtuk, amíg láttuk! testét raktuk nagy halomba, Most is látszik hármas dombja.” A táj csontoktól fehér, és német vér mossa, a virág, a fű vérből sarjad. A fenti idézet hármas halma szinte a címer képzetét kelti, a fehér-piros (csont és vér) mellé a csatamező zöldjét sem nehéz odaképzelni, és máris egy tájba (azaz a történelembe) írt jelképpel szembesülünk. A vers vér-bor-könny hármasa a heroizmus- hedonizmus-nosztalgia textuális hármashalmát eredményezi. Ebben az olvasatban Thaly lényegében a kossuthi magyar címert rajzolja vissza a kuruc tájba, illetve a táj enigmatikus, anticipációs kiolvashatóságát mutatja fel versként. A táj nem pusztán rajz-, hanem írásfelület is: „Fel van írva ott minden szál / Véren termett fűre, fára, friss virágra: / Balogh Ádám diadalmas!” (A kölesdi harcról) Rákóczi és Bercsényi barátsága valósággal Harmodiosz és Arisztogeitón, Akhilleusz és Patroklosz típusú barátságretorika részeként kezd el működni a köteten belül. Rákóczi szavai a Rákóczi keserve Bercsényi halálán című versben egyenesen Homérosz gyászoló Akhille- uszát idézik fel az olvasóban. Thaly amúgy is fogékony az Arany János szóhasználatával élve „homéri helyek” kiragyogtatására a kuruc periódus történetében. Történetíróként is gyakran homéri helyeket kreál, melyeket aztán költőként népesít be. Rákóczi és Bercsényi gyakori textuális közelsége egymás másságát kölcsönösen kiegészítő hiányként jelentkezik: „Rákóczi! Bercsényi!... hazánk szemefényi. / Tiétek éltünk, vérünk!” (.Diadalmi ének) A haza test - a szem páros testrésze
