Irodalmi Szemle, 2013
2013/11 - MAGYAR MINIMUM - Szalay Zoltán: A félelem kiterjedése (Szvoren Edina Nincs és ne is legyen című kötetéről)
MAGYAR MINIMUM a szekrény alatt? Hisz arra se válaszol, hogy ki volt az első ember a világon” (uo.). Ahogy a Pertuban, itt is a családi viszonyok feltárása az, ami Szvoren Edina érdeklődésének középpontjában áll. A Nincs, és ne is legyen című, négy részből álló és négy elbeszélőt megszólaltató szöveg - a benne ábrázolt kicsinyes jellemek és gyakran közhelyes fejlemények ellenére is - egy nagyszabású családregény vázát rejti magában. Minden közhelyes ebben a világban, de itt legalább egy az egyben szembenézünk ezekkel a makacs közhelyekkel, és vérre menő küzdelembe bonyolódunk velük. Ahogy Raymond Carver írta Az írásról című esszéjében: „Egy versben vagy egy novellában írhatunk köznapi dolgokról vagy tárgyakról közhelyes, de pontos nyelven úgy, hogy jelentőséggel vagy éppen félelmetes erővel ruházzuk fel azokat - egy széket, egy függönyt, egy villát, egy követ, egy női fülbevalót.” Szvoren Edina a mestere ennek az eljárásnak („A függöny fény lyuggatta mintái elmozdultak a nővérem kerekded arcán” - kezdi például a Papírsárkány című elbeszélést). A pontosság iránti megszállottság és a közhelyekkel való játék a hiányok eltakarását szolgálja; a hiányokat pedig a novellák elbeszélői szerint csak a félelem töltheti ki: „Azt mondja, félni volna jó. Az hiányzik. Az adna mindennek kiterjedést” (144.). Ez a keserű fohász visszhangzik az összes elbeszélésben, amelyek szereplői vívják a maguk küzdelmeit a felfoghatatlannal. Félelmetes sejtelmek villannak fel, amikor a babajkót (ami itt a ponty másik neve, de ha erről alkalmasint megfeledkezünk, nyugodtan helyettesíthető egy védtelen babával) szinte rituális szertartás közepette ölik meg (A babajkó), ami nyilvánvalóan az impotens férj elkeseredett bosszúja; amikor (a Bábel tornya című novellában) Mirka, az ártatlan gyerekvigyázó (aki újra és újra kihangsúlyozza, hogy neve „békét” jelent) egy - minden bizonnyal a bábeli tornyot ábrázoló - kirakós játékot az általa felügyelt gyermek kezébe adva irracionális dühre gerjeszti a szülőket (erre önkéntelenül is felidéződnek az olvasóban a Bábel című Inárritu-film bizonyos képei); amikor az anyák mindig különböző szórenddel kergetik el a gyermektelen nőt a játszótérről (A térre, le). A szorongatottságot csak tovább fokozzák a redukció tetten érhető megnyilvánulásai: az első elbeszélésben „Desnyá”-nak szólított édesanya néhány szöveggel később már mindössze „Dé”-ként tér vissza - a halottasházban fekve. Szvoren Edina nem állítja, hogy nem félne a tabuktól, amelyeket megidéz, mégis beszél róluk: arra bőven van bátorsága, hogy nyelvet keressen ehhez a beszédhez. Végül is, ahogy a Hundeschule című novella elbeszélője mondja: „A hallgatás ugyanannyi német márkába kerül, mint a beszéd” (96.). (Szvoren Edina: Nincs és ne is legyen. Palatínus, Budapest, 2012,162 oldal, 2800 Ft) 50
