Irodalmi Szemle, 2013
2013/11 - MAGYAR MINIMUM - Szalay Zoltán: A félelem kiterjedése (Szvoren Edina Nincs és ne is legyen című kötetéről)
MAGYAR MINIMUM szó! Hasonló a helyzet a kötet záró elbeszélésében, A térre, le címűben: „Ha azt mondom, balkon, a testvéremre gondolok, ha azt mondom, erkély, senkire” (146.). Minden egyes szó különféle vonzalmak, kötődések, félelmek és iszonyatok egész rendszereit hozza működésbe, és a szövegek elbeszélői erre folyamatosan figyelmeztetik az olvasót - afféle elidegenítési eszközök ezek, ahogy azt a Pertu című kötetben már láthattuk. Ott radikálisabb megoldásokkal is találkozhattunk, mint például a címadó novella felszólitó mondatai, vagy az olyan kiszólások, mint például: „Isten legyen halott, Apuka szájszaga érezhető.” A Nincs és ne is legyen szövegei poétikailag egy hajszálnyival visszafogottabbak (egyes kritikák épp ezért némileg el is marasztalták a második kötetet az elsővel szemben), ezt azonban nyugodtan betudhatjuk a szerző önmagával és szövegeivel szembeni még nagyobb szigorának. A Nincs és ne is legyen tizenkét elbeszélése egy nyelvileg nagyon koherens világba vezet el bennünket. Ha pontosan nem is, de nagy vonalakban az is meghatározható, hol és mikor játszódnak az egyes szövegek: a rendszerváltás körüli Magyarországon, szereplőik pedig egytől egyig tengődő kisemberek. A Pertu című kötet kapcsán nyugodtan kijelenthettük, hogy testileg-szelle- mileg sérült figurák sorakoznak fel az egyes novellákban; a Nincs és ne is legyen ebből a szempontból némileg összetettebb képet nyújt. A szereplők itt is általában magukkal mit kezdeni nem tudó, sodródó antihősök, akik most itt nekünk végre szavakba öntik mindazt az undort, ami tönkreteszi az életüket - vagy legalábbis azt, amit ebből el lehet mondani. Szvoren Edinát nem érdekli a „nagy külvilág” nem találunk utalásokat a történelmi eseményekre, ami talán annak } | is betudható, hogy az utóbbi évtizedekben, ezeknek a novelláknak a „történelmi idejében” a történelem mintha visszavonult volna, háttérbe szorult, már ami a „nagybetűs” fejezeteket illeti. Szvoren Edina szereplőinek éppen elég, ha valahogy túlélnek, arra már nem marad energiájuk, hogy ennél messzebbre tekintsenek. Talán csak egyetlen helyen tolakszik be a történelem egészen konkrétan a történetbe: a Nincs, és ne is legyen utolsó részében az elbeszélő megjegyzi: „Azzal válaszolt a férjem, hogy Bezzeg elvtárs állítólag jelentéseket ír a munkahelyi hangulatról” (54.). Ez az egyetlen olyan szöveghely, ahol expressis verbis leíródik, hogy az egész nyomasztó életérzést valahol talán a politika is befolyásolja - nem ez azonban a legfontosabb és legsúlyosabb tényező, ami a szereplők sorsát megkeserítené. Szvoren Edina elsősorban a részletekre figyel, azokra azonban már-már beteges pontossággal - ez a szélsőségekig menő poétikai eljárás egyúttal az elhallgatást is kiszolgálja. Gyakran teljesen másodlagos információkból értesülünk kulcsfontosságú eseményekről, viszonyokról, sorjáznak a banalitások, miközben a háttérben véresen komoly drámák zajlanak. A lényeg úgy marad háttérben, ahogy a Fél óra rövidebb, mint egy haszid ének című novellában nem láthatjuk a függöny mintáit: „A függöny épp ott vet hullámot, ahol kiderülne, hogy a vadász eltalálja-e a menekülő vadat” (19.), vagy ahogy a szekrény eltakarja a szőnyeget: „A szőnyeg sötét, és befejezetlen történetek vannak belehímezve, ahogy a függönybe is. [... ] A háromfiókos szekrény éppen a szőnyeg legizgalmasabb részeit takarja el. Ki merné megkérdezni Atyától, hogy mi van 49
