Irodalmi Szemle, 2013

2013/11 - MAGYAR MINIMUM - Bánki Éva: „Kimondhatná a nevét is, ha lenne értelme” (tanulmány)

Ez az olvasat - miképp a regénybeli Szűcs énektanár megfejtése6 és egyáltalán a néven nevezés radikális kudarca - már a realista, a hagyományos társadalmi regény irányába mozdítja ki az elbeszélést. Nem vagy nem elsősorban egyes emberek, individuumok, hanem a gyilkosok mögött álló metafizikus erők, titkok vagy titkosszolgálatok is felelősek a város romlásáért. Ezt a kivégzése előtti percekben Borbán ezredes is tudatosítja magában: „kimondhatná a nevét is, ha lenne értelme”.

És nemcsak Csiszár, a hajdani „titokszolga” visel ilyen, a bűn individualitását elfedő nevet. A „galambos ember” szókapcsolat jelenthetne galambtenyésztőt, utalhatna egy különösen jószívű honpolgárra is, de természetesen jelentheti magát az Emberfiát, akinek istenfiúságáról a Szentlélek galambként tett tanúságot. A regénybeli „galambos ember” persze Antikrisztusként viselkedik (ezt betudhatjuk az elbeszélést belengő groteszk iróniának7): a „galambos embernek” már-már sikerül legyőznie a halált, szinte transzcendens (egy toronyház gondnokaként egyenesen „emberfeletti”) hatalommal bír, az emberek titkos kívánságait is képes valóra váltani, miközben aktív gyilkológépekké változtatja a galambokat. Hajdani cellatársai persze Gonosznak nevezik.8 A tulajdonnév itt is meghosszabbított árnyéka a személyiségnek, ez az a név, amely a sorozatgyilkos „esztelenségének”, gyilkosságai „motiválatlanságának” baljós és az egyes emberen túlmutató tervszerűséget kölcsönöz.

A mindennapi életben a sorozatgyilkosok elfogását nehezíti, hogy nem „tervszerűen” ölnek, áldozataikhoz többnyire nem fűzi őket semmilyen kapcsolat. Noha köznapi értelemben Csiszár is, a „galambos ember” is „őrültek”, de mégis ők a regény leginkább tervszerűen cselekvő szereplői. Az ő neveik nem is személyes jelölők, hanem leleplezések. (Ám nagy kérdés, hogy az ilyenféle, nevekben is ennyire kihangsúlyozott példázatosság növeli-e egy elbeszélés esztétikumát?)

6 A regény egyetlen „civil” megfejtője Szűcs István énektanár. Öt a felismeréshez nem rendőrségi-alvilági információk vezetik (személyesen a bűnügy egyetlen szereplőjét nem ismeri) - de az. ő megfejtése ugyanarra az eseménysorra vonatkozik: „Ő most világosan látta, hogy odakint az emberek másként viselkednek, mert történt valami, ami elszabadította addig elfojtott érzelmeiket, vágyaikat, szenvedélyüknek, gyűlöletüknek hirtelen gátja szakadt és tárgya lett. Ha még néhány percig kitartóan hagyja magát gondolkodni, talán mindent megfejt, amin most egy sereg ember töpreng a városban, roppant összefüggésekre jöhetett volna rá, csakhogy nem érdekelte, mivel benne is átlényegült valami...” Tar Sándor: i. m. 169.) (Szűcs énektanár szerepéről részletesebben: Bánki Éva: „A meghalni nem tudó bűn." Hard-boiled-hagyomány a magyar irodalomban - In Benyovsz- ky Krisztián - H. Nagy Péter (szerk.): Lepipálva. Tanulmányok a krimiről. Dunaszerdahely, 2009, Lilium Aurum. 83-106., 104.)

7 Ennek jelenlétére Benyovszky Krisztián hívta fel a figyelmet (Benyovszky Krisztián: i.m.).

8 „Bárhová került utána, még ha más városba is az idők során, a híre elkísérte, akkor már úgy hívták, a Gonosz, és az ő cellájában mindig virrasztóit valaki. Egyébként hiába.” Tar Sándor: i.m. 150.)