Irodalmi Szemle, 2013
2013/11 - MAGYAR MINIMUM - Bánki Éva: „Kimondhatná a nevét is, ha lenne értelme” (tanulmány)
MAGYAR MINIMUM rangú bűnözőket és rendőröket, viszont nem jellemzi az áldozatokat. „Becsületes”, kételemű (vezetéknév és keresztnév vagy vezetéknév és rang-, illetve foglalkozásnév), egyértelmű neve csak a balekoknak van. Ök azok, akiknek az élete mozaikszerű epizódokban megjelenik a regény kezdetén, akik a „galambos ember” figyelő tekintete előtt élnek, ahogy ők azok, akik megbetegednek a szürke galambok terjesztette betegségben, ahogy ők azok is, akik apróhirdetés útján szeretnének végezni „szeretteikkel”. De különös módon ilyen egyértelmű, becsületes- (vagy balek-)neve van az egyik tettest a halála pillanatában leleplező Borbán ezredesnek is. A szilárd tulajdonnévvel jellemezhető stabilitás és kiszámíthatóság határvonalat von győztesek és vesztesek közé. De hogy lehetséges ez? A mi felfogásunk szerint a név (a valamilyen, de legalább kételemű név) ugyanolyan magától értetődő, születésünktől adott és „elvehetetlen”, akárcsak az ujjlenyomat. Nehéz lenne például egy individuális hősökre épülő történetet elmondani tulajdonnevek nélkül. (Jósé Saramago erre tesz kísérletet számos regényében. De az ő műveiben az egyéb megnevezések, például az „orvos felesége” majdnem olyan stabil jelölők, mint a tulajdonnevek.) Ám a regény születésének hajnalán, a XI-XII. században a tulajdonnév még nem feltétlenül individuális létezőt jelölt, az első nyugat-európai regények hősei, a lovagok az igazi nevüket nem a szüleiktől kapták, hanem a kalandjaik során szerezték meg. A lovagregény sokszor a név megszerzésének története. A hős igazi neve sokszor csak a próbatétel végén mondatik ki először - jutalmul (például Chrétien de Troyes: Az Oroszlános Lovag). A lovagi irodalom nagyon szerette a keresésen alapuló, „queste”-típusú történeteket. A Grál-re- gényekben a „név” (vagyis a személyes érettség és egyéni üdvösség) megszerzése összekapcsolódott a
