Irodalmi Szemle, 2013

2013/11 - MAGYAR MINIMUM - Farkas Zsolt: Minimál Hazai (tanulmány)

MAGYAR MINIMUM

az emberiesség legelemibb gesztusai hiányoznak, a legelemibb kulturális kódokat és szimbolikus szabályokat szegik meg, a leghétköznapibb természetességgel. A két kisgyerek a Kalózokban, akik ártatlan tárgyilagossággal koncolják fel egy konyhakéssel a nagyapjukat. A pattanásos arcú diszkólovag a Szilvia szüzességé ben, aki a létező leginhumánusabb módon kúrja és alázza le a címszereplőt. A pulóver nihilben dagonyázó szereplői, és persze a főszereplő, az egyetlen szenzibilis lény, aki védelmébe veszi az érző állatot, és aki a lehető legtermészetesebben hágja meg a disznót. De az érzéketlenség a legélesebben talán a Pihenés című novellában exponálódik, amelyben E/l a szó szoros értelmében nem érez semmit, és ezért elhatározza, hogy megvereti magát. Nem csináltam úgy, mintha én is érző ember lennék. Mert ekkor már az égvilágon minden tökmindegy volt. Lábfejemet bámultam, mint egy szobor,8 De nem szól a novella „az emberi kapcsolatok leépüléséről”, az „elidegenedésről”, nem „készít látleletet a dehumanizálódó társadalomról” és hasonlók. Gyakran ütközteti a különböző világokat, szemléleti formákat, de nem kritikai és nem didaktikus, vagy olykor túlságosan az - ezek a legiro- nikusabbak. Ez a minimalista provokáció, „kommentár nélkül” „mutatni”, hogy az életformák és (szub) kultúrák ma vagy végzetesen eltávolodtak és nem tudnak egymásról, vagy/és állandó konfrontációban vannak egymással, illetve ha mégsem, az milyen jó.

Hazai elbeszéléseiben nehéz tetten érni metafiktív vagy reflexív igyekezetét. Még a Szekeres fejfájása, egy regény-a-regényben betét a Budapesti skizóban sem igazán ilyen, pedig ilyen eseteknél erős a mise en abyme-ként olvasás (vagyis a betét és az egész egymást értelmező olvasásának) kísértése. Mégis valamiképp ezeknek kedveznek a szövegek. Mindenképp az - iro- dalmilag hagyományosan méltatlanul leértékelt - humor az a „forma”, ahol a Hazai Feri-féle „elbeszélői naivitás” a legerőteljesebben interferál a poétikai érzékenységgel és az értelmiségi-reflexív diskurzusokkal. Hazai elbeszélői, legyenek bármily „naivak”, egyH Hazai Attila: Szilvia szüzessége. Budapest, 1995, JAK-Balassi. (A továbbiakban: SzSz) 109.