Irodalmi Szemle, 2012
2012/10 - ODA-VISSZA - Tóth László: Vonások - írás és emlékezet, avagy Mit tettünk s mit tehetünk, Irodalom és emlékezet (esszék)
82 Tóth László mentum(ok) híján - egyelőre nem több feltételezésnél, s csupán annyi bizonyos, hogy a Szekció ősének tekinthető Magyar Munkaközösség jelenleg ismert első említése 1951-ből származik, s az a Csehszlovák írószövetség 1949-ben megalakult szlovákiai szekciója keretében jött létre. Újabb három év múlva, 1954-ben viszont - a Csehszlovák írószövetség szlovákiai szekciójából megalakuló Szlovák írószövetségen belül - a magyar munkaközösségből ténylegesen is létrejött a Magyar Szekció, melynek első titkára ugyan ki más lehetett volna, mint ezúttal is Egri Viktor. Persze, mára ezekből az időkből is kevés dokumentum maradt fenn, s a későbbiekből se sok: vajon hova tűntek a különböző dokumentumok, jegyzőkönyvek, jelenléti ívek, beszámolók, értékelések, hol lehet a szekció levelezése, iratanyaga - villan eszembe az ezzel kapcsolatos kérdések sora. Annyi azonban a megmaradt kapaszkodók alapján is látható, hogy a csehszlovákiai magyar író már a kezdettől tisztában volt saját „történelmi” küldetésével és komolyan vette magát. Ezt bizonyítja, hogy saját maga rendszeres ideológiai képzése mellett már 1953-ban komoly harcot indított a sematizmus ellen (hogy milyen eredménnyel, azzal kapcsolatban hadd emlékeztessek arra, hogy Tőzsér Árpádnak még kereken egy évtizeddel később is ugyanezen „szemlélet ellen” kellett hadakoznia), s ugyanekkor, még 1953-ban, már egy beadványban (irodalmi) lapot is követelt magának (Hid vagy Szabad írás címmel), mely irodalmi szemlét 1958- ra - ám ekkor is csak különböző fondorlatokkal — sikerült is kiharcolnia. (Közben 1956-ban az Új Ifjúságban is indult egy több hónapon át tartó, széles körű szakmai és társadalmi vita „irodalmunk helyzetéről”, melyhez foghatóra, állítom, azóta sem került sor, s maga ez a véleménynyilványítási verseny is feledésbe merült, bár naiv ügybuzgalma és bája, egynémelyik kitétele, tanulsága révén egy mai olvasata sem lenne éppen haszontalan.) Szóval, valahogy tényleg világra küzdötte itt önmagát valami, valahogy csak lett - ha nehezen is, s ha olyan is, amilyen - csehszlovákiai magyar irodalom a maga 1960-as évekbeli reformkorával, 1970-es évekbeli retardáltságával, 1980-as évekbeli újbóli nekilendülésével, lassan-lassan megszülető, összmagyar mércével is számon tartható müveivel, némely esetben a magyarországiak, romániaiak, délvidékiek elébe is menő, olykor pedig azokkal szinkronban levő törekvéseivel, kezdeményeivel, a legjobbjai által mindig demonstrált, illetve tovább vitt minőségigényével és a világ minél nagyobb mértékű birtokbavételére törő, egyre erőteljesebb térfoglalásával, paradigmaváltásaival, hogy aztán egyszerre, már az 1990-es évekre arra eszméljen, hogy tulajdonképpen nincs is, legfeljebb csak - holmi tévképzetek- től vezetve — álmodta önmagát. Persze, feljelentések, betartások, intrikák is voltak ezen évtizedek alatt, mit ne mondjak, a szekción belül is bőven - ne felejtsük el, de ne is emlegessük most tételesen őket -, egészében azonban elmondható, hogy mindig számosán akadtak, s megint csak a szekción belül is, akik az értékek, s nem az érdekek, és főként nem holmi irodalmon kívüli érdemek mellett érveltek higgadtan vagy épp az asztalt ver
