Irodalmi Szemle, 2012
2012/10 - ODA-VISSZA - Tóth László: Vonások - írás és emlékezet, avagy Mit tettünk s mit tehetünk, Irodalom és emlékezet (esszék)
Vonások 83 ve, akik a minőséget, a progressziót, a lehetőségek és az elérhető eredmények minél nagyobb mértékű bővítését szorgalmazták, szolgálták. A Szlovák írószövetség Magyar Szekciója - ismereteim és az 1960-as évek végéhez visszaérő személyes tapasztalataim szerint - mindig is e kettősség tükre, terepe volt, mindenkori vezetőségében a hatalmi pólusnak, a tekintélyelvnek vagy csak a sima megalkuvásnak mindig megvolt a maga progresszív ellenpólusa, amelyik időről időre meg is kapta ezért a magáét, de a félreállítottak helyébe szerencsére mindig jöttek, akik ugyanazt képviselték, mint lekáderezett elődeik. Nem vállalkozhatna azonban lehetetlenebb feladatra az, aki e három és fél, illetve szűk négy évtized, tehát az 1951, illetőleg 1954 és 1989 közötti időszak Magyar Szekciója vezetőségi listáját el akarná készíteni (magam is köztük lehettem rövid ideig az 1970-1980-as évek fordulóján, amíg ki nem konszolidáltak onnan), ami megint csak a gondos dokumentáció hiányának „köszönhető”. Ezért legalább a szekció mindenkori, egymást váltó vezetőiről emlékezzünk meg itt néhány ecsetvonással - bár az előbb mondottak alapján most sem biztos, hogy hiánytalan lesz a listám (mert nekem például Dobos László vagy Monoszlóy Dezső neve is valahogy nagyon közéjük kívánkozna). Tehát, kezdetben volt - már 1951-től, a Munkacsoportnál is, aztán 1954-től a Szekciónál is - a sokat sürgölődő-forgolódó, sok mindent összeiró, ám mégiscsak egyfajta, a többség által elsajátítandó minőséget, tájékozódás- és stílusigényt jelentő Egri Viktor; őt követte 1956-tól a széles (világ)irodalmi kitekintéssel bíró, müveit Tóth Tibor, akit ugyancsak egy Tóth váltott fel 1962-ben: a mindössze huszonkét éves, ekkor még kötet nélküli, ám sodró lendületű, friss szellemű Tóth Elemér, de neki 1969-ben, miként az őt felváltó Gyurcsó Istvánnak is, az 1968 utáni visszarendeződés csinovnyikjai útilaput kötöttek a talpára; az ő helyébe az új hatalom 1971-től az elsősorban költői minőséget képviselő, nagy vi- tabírású Bábi Tibor, 1977-től a magyar irodalom régebbi hagyományait kutató és a csehszlovákiai magyar irodalom 1918-1938 közti előzményeinek feltárásában érdekelt Csanda Sándor, 1981-től az akkorra már mind jelesebb, Magyarországon is méltán értékelt prózai életművet létrehozó Duba Gyulát találta megfelelőnek, hogy aztán őket, már 1989-ben, a Szekció élén utolsóként, Fonod Zoltán váltsa fel. Ezután már a részleges önállóság új, ám vitáktól, ellentmondásoktól, zsákutcáktól sem mentes fejezete kezdődött a (cseh)szlovákiai magyar irodalmi szer- vezkezdések - második világháború utáni - történetében, ami viszont már nem tartozik szorosan e futamom tárgyához. Mielőtt azonban befejezném, van még egy gondom: keressek-e valami általánosabban érvényes tanulságot madártávlati szét- tekintésem végére? Azt gondolom azonban, ilyen - mindenki számára érvényes - tanulság nincs; a tanulságokat mindenkinek magának kell levonnia, ha szükségesnek gondolja azokat a folyamatos előrelépéshez, folytonos előrehaladáshoz. Végső soron azonban ehhez is a müvek lesznek - lennének - a legfontosabbak. Mert a jövő úgyis azokon múlik - az irodalmi élet, egy irodalmi szerveződés
