Irodalmi Szemle, 2012

2012/10 - ODA-VISSZA - Tóth László: Vonások - írás és emlékezet, avagy Mit tettünk s mit tehetünk, Irodalom és emlékezet (esszék)

Vonások

81

datosításnak a lehetősége 1949-ben adatott meg először, az Új Szó megjelenésével. [...] De akkor egyszerre hatalmasan megnövekedtek irodalmunk iránt a társadalmi igények. Az írott magyar szóra szomjas nemzetiség varázserővel hívta létre irodalmát. Egyszerre íróra és költőre volt szükség, de kevés volt. Vers és elbeszélés kellett, de nem akadt. Elemi erővel követelte az élet a költőt, írót, hogy álljon elő a semmiből. ...de a költő éppen csak készülődött, nehezen vajúdva született. Soha ilyen fordított helyzetet: nem az irodalmi teljesítmény növekedése és az ifjú irodalmárok számának gyarapodása hozta létre a lapokat, intézményeket, hanem az előzmények nélkül színre lépő sajtó szólította az írástudókat: dolgozzatok! S a szlovákiai magyar író maga törte fel a tojás burkát, hogy világra jöhessen. Napfényre küzdötte önmagát. Megszólalt, bár nehezen, dadogva, önképzőköri szinten. Szabad volt a tér, aki írni akart, írhatott.”

S aki írt, írószámba is vétetett azonnal, és írónak vette/tudta magát. Ha pedig imigyen egymás után lettek, jöttek világra a (csehszlovákiai magyar) írók, szervezkedni is kezdtek - afféle munkacsoportot alkotva - azonmód, szervezetet teremteni, irodalmi lapot követelni maguknak. Amely munkacsoport-ha érvényes müvekre még nem is futotta toliforgatói erejéből, előképzettségéből, akik amellett, hogy kedvükre hallathatták s hallgathatták keretein belül a saját szavukat, hangjukat - legalább az önképzőköri szintű ismeret- és gyakorlatitapasztalat-szerzés lehetőségét biztosította számukra, az ekkorra magának már egy Állami Díjat is kilelkendezett Egri Viktor vezényletével és felügyeletével. Nem is igen volt a közelben rajta kívül - korábban, már 1945 előtt is könyveket megjelentetett - író más: Fábry Zoltán messze volt Pozsonytól, Sas Andor addig inkább történeti-művelődéstörténeti kutatással foglalkozott, L. Kiss Ibolya, Csontos Vilmos hangját csak megkésve hozta föl ugyancsak vidékről Pozsonyba a szél; s ja persze volt még Szabó Béla is, minden mennyiségben, őt lehetetlen lett volna - akkoriban - kihagyni bármily sorból, csak az volt a kérdés, már akkor is, hogy lehetett-e, szabadott-e tőle tanulni bármit is.

Szóval, mozgalmasak, termékenyek, s legfőképpen hősiek voltak ezek a szóban forgó literatúra(ág) legújabb virágzását megalapozó idők, amikor elsősorban is az írók - meg a frázisok - termettek szaporán; még szerencse, hogy ma már egyre többen egyre kevésbé emlékszünk rájuk. Bár szolgáljunk a múltnak legalább annyi elégtétellel, hogy (kisebbség- és társadalom-, sőt eszmejtörténeti szempontból azért talán lehetne és kellene is mire. De a történeti tényfeltáráshoz nem elegendők a személyes emlékek, emlékezések, hiedelmek, babonák, még bizonyos irodalmi és irodalomszociológiai elemzések is félrevihetnek e tekintetben, ahhoz írásbeli dokumentumokra, okmányokra volna szükség mindenekelőtt. Ilyenek azonban nincsenek, illetve, alig-alig vannak. 2010-ben, amikor a Szlovákiai Magyar írók Társasága (SZMÍT) létrejöttének 20. évfordulója mellett a közvetlen elődjének számítható Szlovák írószövetség Magyar Szekciójának történetéről is megemlékezett, annak kezdeteit hatvan évvel korábbról, 1950-től számítva. Ami azonban - hiteles doku-