Irodalmi Szemle, 2012
2012/10 - ODA-VISSZA - Filep Tamás Gusztáv: Jócsik Lajos regényeinek néhány társadalmi vonatkozása (tanulmány)
68 Filep Tamás Gusztáv kiai magyar prózában összességében is kevés a cseh környezetben játszódó, mentalitásbeli különbségeket taglaló szöveg. Nem hiszem, hogy a regénybeli történet fikció volna, ahhoz bizonyos helyszín- és állapotrajzok túlságosan részletezőek, illetve plasztikusak - az információk talán magától attól a személytől származnak, akivel mindez megtörtént. Lehet, hogy egy konkrét, valóságos életút feldolgozásáról, egy szociológiai interjú szépprózává szerkesztett változatáról van szó tehát. Akár- mint van is ez, akár kortársi tapasztalatról, akár Jócsik víziójáról van szó, érdemes kiemelni a regény néhány társadalmi utalását. Mindjárt az első: 1917-ben — ekkor kerül haza a légnyomást kapott hadnagy az olasz frontról -, a háború még a kötelességteljesítés terepe; a katonák nem gondolnak arra, ami a következő év tavaszán argumentumként fölerősödik az ellenzéki ideológiában, tudniillik hogy a tömegeket a burzsoázia és a feudalizmus saját érdekei védelmében küldi a halálba. A második: a Károlyi-kormánnyal kapcsolatban 1918 végén a felvidéki város lakói szemében lényegtelen, hogy a szabadságjogok kiteljesítője vagy megvalósítója volna - az ország vezetése egyetlen összefüggésben kerül említésre, tudniillik, hogy cserbenhagyja a csehek által fenyegetett területet: „Az emberek csak történelemben tudtak újra gondolkozni, de nem olyan nagyméretűén, mint azelőtt, hanem csak annyiban, amennyire a nagy események a várost érintették. A várost meg az események mintha leszakították volna az ország testéről, és kitaszították volna a csillagok közé, hogy egyedül állja meg a helyét - ha tudja. A nemzetőrséget is azért kellett megalakítani, hogy bebizonyítsa: a város megállja a helyét, ha a központ nem is törődik vele, és magára hagyja. Mert egyre jobban magára hagyta. Egyre kevesebben jártak fel Pestre, mely mintha megőrült volna ebben az időben. És őrületében ráncigálta az országot. Már tudtuk, hogy [ha] a város komolyabb bajba kerül, csak magára számíthat.”10 A megszállást a főhős és környezete mintha spontán módon fogná fel; a regényben nincs búsmagyarkodás. Pontosabban a leírás szintjén arról történik említés, hogy egymillió magyar letargikus állapotba kerül, szinte tetszhalottá válik, de a megélhetési gondok nem engedik meg, hogy e letargiában maradjanak - az aktivitást egyébként nem a városiak, hanem a környékbeli parasztok kezdik el, s az ő példájuk terjed aztán el az urbanitásban. A két világ, a felvidéki szlovák-magyar és a csehországi cseh-német bizonyos mentális különbségeit Jócsik finoman érzékelteti. Az, hogy a szlovenszkói és a csehországi nők életmintái mennyire eltérőek, hogy az utóbbiak mennyire „modernebbek”, szabadabbak, mennyivel nagyobb a biztonságérzetük s a támogatottságuk, talán közhely. Az új minta részletesebben tanulmányozható képviselőjéről, a főhős feleségéről azonban az is kiderül, hogy e „felvilágosodottság” külső jelei csak egy időre fedik el „szeszélyes”, „raplis” - mindkét szó Jócsiké - mivoltát; kiderül, hogy hisztérikus és frigid, illetve kielégíthetetlen. Nagyon szemléletes a cseh és a német közeg egybeszövődöttségének lát- szólagossága - a feleség családja részben német, részben cseh, mint a főhős szerint szinte az egész város. A nő, amikor színre lép, szlávnak tartja magát, a szudétané-
