Irodalmi Szemle, 2012
2012/10 - ODA-VISSZA - Filep Tamás Gusztáv: Jócsik Lajos regényeinek néhány társadalmi vonatkozása (tanulmány)
66 Filep Tamás Gusztáv e könyvről írott cikk, Szalatnai Rezsőé egyébként éppen azt állítja, hogy A fekete kecske az Iskola a magyarságra ikerkönyve, illetve annak előzményeit foglalja magában.5 A Hét ember meg egy fél viszont szinte ott kezdődik, ahol A fekete kecske befejeződött. A történet tehát folyamatossá (illetve befejezetté) válna - ha az utolsó regény meghatározó vonása - ezt a maga helyén említeni fogom - nem mondana ellent a folytonosságnak. Mindhárom regény egyes szám első személyben előadott történet, a főhős monológja. Az első a Jócsikét megelőző generáció egyik tagjának negyvenvalahány évét fogja át. A másik kettő esetében a főszereplő/történetmondó egyértelműen - például keresztneve: Lajos, Lajkó, továbbá családi környezete révén is azonosíthatóan - maga az író, amiért is A fekete kecskéi és a Hét ember meg egy félt önéletrajzi regényeknek tartják. (Az előbbiben az író gerjeszt ugyan némi ködöt, amennyiben főhőse születési dátumát 1913-ban adja meg - mint tudjuk, ő három évvel korábban született.) Ezeket a könyveket - talán azért is, mert nem találták meg helyüket a szociográfiai és tudományos súlypontú életműben - utóbb többen röviden minősítették. Turczel Lajos például így ír az 1938-1945 közötti korszakra utalva: „Ebben az időszakban Jócsik a regényírással is megpróbálkozott (Anna és Mária), de művészileg jelentősei nem alkotott. Későbbi önéletrajzi regényei (A fekete kecske, Hét ember meg egy fél) is inkább dokumentumértéküek.”6 Úgy tudom azonban, hogy ezt a dokumentumjelleget nem vizsgálták, senki sem kutatta az életmű tudományos és szépirodalmi vonatkozásainak összefüggéseit - sőt, arról sem tudok, hogy e munkákról tanulmány született volna. Az 1943-as Anna és Máriának A magyar irodalomtörténet bibliográfiája vonatkozó kötete szerint7 nem volt recepciója. A Fekete kecskét az 1977-es Egy ország a csillagon fülszövege “nagy sikerü”-nek nevezi, amit csak részben igazol a róla megjelent hat recenzió (bár kétségtelen, hogy a fogadtatás nem merül ki a kritikai értékelésben). Részmegoldásait, miliőrajzát méltatták, szerkezetét viszont még az író őszinte hívei is problematikusnak tartották. A Hét ember meg egy fél című utolsó Jócsik-regényt a róla megjelent két írás részben sikerültnek nevezi, a recenzensek itt is dicsérik az író megjelenítő, megelevenítő és kifejezőerejét, bár mindkettőjüknek éppen - egyébként szintén jogos - a szerkezetet érintő kifogásaik vannak: e regény két történetet kapcsol egybe, s ebből a második konkrétabban munkásmozgalom-történeti jellegű. „A regény íve csak utolsó harmadában törik meg, ahol a szerző azt hívén, a kis események nem elegendők - pedig interieur művészete épp ezek ábrázolásán nyugszik -, valami nagyobbról is akar szólni, itt azonban már valószínűtlen, motiválatlan lesz” - olvassuk Bozóky Éva ismertetőjében,8 Bessenyei György pedig többek között ezt írja a Kritikában: „A regényben az említetteken kívül még lezajlik egy per is: az ártatlanul vádolt lámpagyújtogató kiszabadításának története, s a szakszervezet érte vívott harca. Ez az elem már nem tud a mű szerves részévé válni, mintha külön illeszkedne bele. Az olvasó látja a »ra
