Irodalmi Szemle, 2012
2012/10 - ODA-VISSZA - Kiss Gy. Csaba: Budapest-Zágráb; oda-vissza - Túrmező: egy táj kultuszából (esszé)
Budapest Zágráb: oda-vissza 55 Pártnak, híveik 1842-ben a zágrábi megyegyülésen tüntetőén atillában jelentek meg. Josipovič 1848-ban arra buzdította közösségét, ne hallgassanak Jelačičra. A túrmezeik közül nem is tudott a bán akkora tábort mozgósítani, mint amekkorát szeretett volna. Azután Josipovič Magyarorzágra távozott, ahol Zágráb megye főispánjaként vett részt az országgyűlés munkájában. A szabadságharc leverése után őt is eléri a császári ház bosszúja, halálbüntetést kér rá az ügyész, végül tíz évre ítélik. Élete, politikája merő tagadása annak, amit hosszú időn keresztül a horvát történeti narratíva fősodra képviselt. A magyarán megnevezés súlyos bélyeg volt rajta és a hozzá hasonló politikusokon, gondolkodókon. Már-már kiátkozottnak tekintették őket. Úgy látszott jó ideig, maradéktalanul érvényes ez a fölfogás a horvát kollektív tudatban. Egyszerűsítő modellben került szembe egymással az úgymond haladó nemzeti (illír) mozgalom és a reakciós, feudális túrmezeiek. Akik amúgy a magyar liberálisokkal árultak egy gyékényen. A kitűnő lengyel kroatista, Joanna Rapacka egyszerűen horvát Vendée-nak nevezte a vidéket. De újabban sokkal árnyaltabb a fogalmazás, Túrmező neves személyiségeinek életrajzi lexikonában (1996) sorra ott vannak a magyarónok, és egyáltalán nem negatív hangsúllyal. Itt olvasható többek között egy idézet Nikola Tomašiénak - a 20. század elején a magyar kormány hor- vát-szlavón minisztere, később pedig horvát bán volt - egyik beszédéből: „A túrmezeiek Horvátország és Magyarorzág elválaszthatatlanságára emlékeztettek. Tévedhettek is egy pillanatra, de ők jelentik a garanciát arra, hogy lehet mindig normális kapcsolatokat teremteni.” Kivételesen gazdag ennek a tájnak a horvát irodalmi hagyománya. íróké, akik itt születtek, itt éltek vagy idekerültek. Különösen a barokk kortól a 20. századig. Mintha ez a viszonylag kis terület sajátos mágnese lett volna a horvát művelődésnek. Juraj Habdeliétől, a vallásos próza 17. századi mesterétől, August Senoán, a regény 19. századi klasszikusán át egészen Antun Gustav Matošig, a modem líra első számú csillagáig. Fából készült falusi udvarházak és barokk templomok között járunk, kisebb-nagyobb falvakon keresztül egészen a történelem által várvédő dicsőséggel fölkent Sziszek váráig (Erdődy bán híres győzelme 1593-ból a horvát emlékezet fényes eseménye). A szlavóniai Matko Peié művészettörténészként horvát festőkkel foglalkozott, útirajzában érzékletes, néhol barokkos-szecessziós képekben elevenítette meg Túrmezőt. Érdemes idézni irodalmi vedutáiból (Aleksander Fiaker terminusát használva). A régi nemesi kúriába belépve rögzíti: „Az előszobában váratlanul kardok közé csöppenünk. Római, török, Napóleon-kori pengék a télire eltett káposztafejek fölött. Rájuk, de még inkább a süldő őzek agancsának gyűjteményére bámulnak a szőlőomamensek kovácsoltvas rácsán át a Kuševiéok portréi, közöttük a törökországi konzulnak és himnuszunk, a Szép hazánk költőjének, Antun Mihanoviénak a portréja.” Majd a kertbe kilépve: „A parkban a kúria oldalfalai és a sövény között naphosszat egyfajta rózsaszín félhomály játszik. Itt sajátos hűvösséggel bújik meg
