Irodalmi Szemle, 2012

2012/10 - ODA-VISSZA - Kiss Gy. Csaba: Budapest-Zágráb; oda-vissza - Túrmező: egy táj kultuszából (esszé)

KISS GY. CSABA

Budapest—Zágráb: oda-vissza

Túrmező: egy táj kultuszából

„Túrmezőre, mint tudjuk, a legszebb fiákerrel utazni” — kezdi esszéjét erről a kultikus tájról Matko Peié. Úgy ötven évvel ezelőtt. Vajon mikor járhatott utoljára fíá- ker arra? A zágrábi nagyállomás túloldaláról kell most indulni, ott állnak a helyiérdekű autóbuszok. Nagygoricáig vagy félóráig tart az utazás.

Kalauzul mégis a horvát művészettörténészt (költőt, útirajzírót) választanám. Ennek a különös, történelmi emlékektől patinás vidéknek a színéről-szagáról, hangulatáról, hajdani valójának elmúlásáról tőle tudhatjuk meg a legtöbbet Kódorgások Túrmezőn című írásából. A horvát parasztnemesek hazája ez, közvetlenül Zágráb szomszédságában. A Száva és a Kulpa között, vízjárta, részben szálas erdők borította tájon. A mai utazók közül talán többen Velika Goricaként jegyzik meg a mondott helységet, hiszen mellette van a főváros repülőtere. Valaha itt volt a Túrmezei Nemesi Közösség székháza, ahol a gyűléseket tartották. A modem elővárosi utcákból kifordulva előttünk a tiszteletet parancsoló árkádos, emeletes épület, ma múzeum. Régen itt választottak elöljárót maguknak nemzetes uraimék, döntöttek fontos politikai kérdésekről. Több mint hétszáz esztendőn keresztül. IV. Béla még kisebbik királyként adott a zágrábi vár e jobbágyainak kollektív nemességet, utána rendre megerősítették az uralkodók a privilégiumokat. A régiónak még saját himnusza is van (Franjo Lučié zeneszerző a szöveg és a dallam szerzője), büszke kezdő sorait idézem csak: „Csendüljön föl énekünk, erősen, ahogy a menny szava szól, hétszáz évet köszönt a dicső túrmezei hon.” 1947-ben a kommunista rendszer azonban véget vetett a közösségnek. A független Horvátországban civil társadalmi egyesületként született újjá.

A horvát-magyar kapcsolatok egyik titokzatos csomójához érkeztünk. Mert a túrmezeiek úgynevezett magyarbarátok voltak (ami egyáltalán nem pozitív jelző), a modem horvát nemzet önmagát ugyanis részben a magyarokhoz képest, velük szemben fogalmazta meg. 1837-ben azt az Antun Danijel Josipovicot (alias Josipo- vich Antalt) választották meg Túrmező ispánjának (comesének), aki meggyőződé- ses híve volt a magyar-horvát államközösségnek. Keményen szembeszállt a nemzeti mozgalom meghatározó szárnyával, az ún. illír törekvésekkel. Tekintélyt parancsoló szálas alakját a nagygoricai múzeumban láthatjuk korabeli festményen. Bírálta az „illíreket”, mivelhogy elhagyják a horvát nevezetet, az ún. što nyelvjárásra alapozott - szerbekéhez közel álló - új irodalmi nyelvet kívánják behozni, lehúzzák így a Balkánra Horvátországot, továbbá, mert Béccsel szövetkeznek és az orosz birodalommal kacérkodnak. Élharcosa volt az 1841-ben alakított Magyar-Horvát